Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Stefán Miklós

vagya magyar határig eljuthassunk. Azt mondta az egyik tiszt, neki semmi kifogása ellene. Annyi kocsi van itt, szerezzünk egyel és menjünk. Hál adja írásba! Azt már nem adta. Na. ki is mentünk, és mivel nagy esőzés volt, nagynehez.cn kiemeltünk egy haltonnás dízel autót. Üzemanyag is volt rajta két hordóval. Gondoltuk, ez elég lesz Pozsonyig. I lát nem így törlént! Az. erdőből jöttek partizánok és fenyegettek, ha nem hagyjuk ott a kocsit, akkor lelőnek bennünket. Otthagytuk. Bementünk ugyanabba a faluba, ahol a fegyvereinket letettük. A partizánok akkor velünk utcát kezdtek söpörtelni, mert annyi papír, lőszer, meg minden volt az utcán. Jött egy kerékpáros és azt mondta, tegyük le a söprűl és menjünk utána. Amikor beértünk a központba, a városházánál találkoztunk először oroszokkal. Két tiszt és két tisztes oldalkocsis motorkerékpáron volt. Ott volt az. első motozás. Magyar ezredes, meg őrnagy is állt már ottan. Tőlük is elszedték az órákat. Az ember elrejtette, amit lehetett. Kaptunk uzsonnát, vagy vacsorát. Kiég jól volt főzve, ilyen magyar gulyás-szerűséget kaptunk a cseh konyhán. Ebben a községben, a városháza emeletén voltunk elszállásolva. A padlón feküdtünk. Állandóan jöttek. Itt kértek tíz magyart, ott kértek tíz magyart. A végén már csak 27-en maradiunk. Bennünket akkor kivinek egy tanyára, mindjárt közvetlenül a falu mellé, egy pajtába. Olt voltunk talán két hétig. Akkor összegyűjtöttek és elvittek bennünket az. első táborba. A városka nevét már nem tudom. Olt találkoztam kél baranyai gyerekkel. Ismertem is őket, az egyik kisbudméri, a másik liplódi volt. Összebarátkoztunk, és úgy volt, hogy nem hagyjuk el egymást. Onnan Párdovicéig gyalogoltunk, ahol az. a híres lovaspálya van. Egy nagyon nagy laktanya vagy iskola, nem is tudom, mi volt eredetileg, de egy négyszintes, körbeépített épület volt, belső udvarral. Húsz-harmincezer ember is volt benne. Egy hél után visszavittek bennünket Olmücbe, ahol az első vizsgálat is voll. Osztályozlak bennünket: 1-II-I1I. osztály. A harmadosztályúakat elkülönítették lőlünk. Hogy hová, azl nem tudjuk. Az. I. és a II. osztályba tartozók transzportképesek voltak, ezeknek gyalogolniuk kellett. Minden nap legyalogoltunk olyan 30-40 kilométert. Sziléziában, Tropau környékén, egészen Ausehwitzig. Mindig azt mondták, hogy elosztó lágerba kerülünk. Olyan gyönyörűen tudtak egy témát bedobni, amit az ember igazán elhitt! Auschwitzban leltünk szőrtelenítve. Olt volt az. első fertőtlenítés. De hát az. ember nem csak én, hanem mindenki - el volt keseredve. Most mi lesz. velünk? Itl a zsidókat elégették! Most velünk ugyanez, fog történni, vagy mi lesz? Hát nem az lett belőle, hanem egy szép reggelen jött egy orosz őrmester és oroszul mondta: Szórok vengri. Negyven magyar kell. „Szkoro Damoj". El lehet képzelni, milyen tülekedés volt ott, hogy negyven ember ötösével