Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Dr. Breuer Pál

Maga a gépesítettség az annyira a nullával volt egyenlő! Úgy képzeljük el, hogy van az Oka folyó. Körülbelül két kilométerre beomlik a Volgába. Az Oka is szélesebb mint a Tisza. Legalább kétszerese, mint Szolnoknál a Tisza. Egy nagyon szép egykori luxus személyhajó minden egyes fülkéjében, kabinjaiban cement volt. Háromszor nyolc órás műszakban hordják ki a hadifoglyok a partra. Na de volt egyszer vagy húsz. méter szintkülönbség. Egy rossz padlón kellett kimenni a partra, és ott még följebb vinni. Összesen 40 zsák volt a napi norma. Senki nem teljesítette. A legritkább esetben. 30-35 cementcszsákol tudott egy-egy csoport kivinni. Első nap még az. oroszok, ha valakinek leesett a válláról és a papírzsák kiszakadt, puskatussal oldalba lökték. Üres zsákot adtak, hogy szinte a kezével merje vissza. Közben azonban valamin összeveszett a gyárigazgatóság meg a hajóskapitány. A hajóskapitány valami „csúszót" akart. Legalábbis mi így tudtuk. Mivel nem kapta meg, azt mondta, hogy amikor lejár a háromszor 24 órás idő, ő azonnal jelenti, hogy szabotáltak, és a hajó esak 24 órával később lóg továbbmenni. Ettől annyira megrémültek, hogy a harmadik nap már két zsákot dobtunk az Okába és csak egy ment a partra! És az a boldogság, ami volt, hogy szinte az utolsó percben üres volt a hajó! Az előbb mondtam, hogy az első évben féltünk, a második évben szemtelenedni kezdtünk, a harmadik évben meg már nem féltünk. Elég sok hazai hírünk is volt. Körülbelül 1945 szeptemberében kaptunk először levelezőlapot. Anyám minden levelezőlapomat, amiket havonta írhattam, egy évig megkapta. Én hazulról egy évig soha nem kaptam egy sort sem. Utána fordult. Anyámék egy évig nem kaptak a hazajövetelem előtt tőlem írást, én pedig minden hazai levelet, amiben írták, hogy én miért nem írok, megkaptam. Ezek véletlenek voltak. Mindenki a leveleiből vagy lapjaiból, ami közérdekű volt, azt piros ceruzával aláhúzta, és ezt minden héten egyszer felolvastuk. Azonkívül olvasták az újságokat. Az újságolvasásnál egy végtelen érdekes dolog volt, hogy a Nagy Ferenc-féle kormánynak százszor nagyobb sajtóbecsülete volt mint a román kormánynak. Úgy hogy mi abból, az orosz újságokból kiindulva azt tételeztük fel, hogy a partiumi rész, amit a párizsi békeszerződések előtt, olyan húszezer km

2-l takartak, azt majdnem biztosra vettük (hogy megtarthattuk). Sőt még az aktivistáink is. A románokat szidták, hogy egy nem demokratizálódó nép, még ma is királyság. Üldözik a kommunistákat. Bezzeg a magyaroknál milyen sajtószabadság van, meg demokrácia, meg földreform. Egy sokkal tiszteségesebb állam. Én a kémiai gyártelepen dolgoztam. Kibírtuk a munkát. Nemigen dolgoztunk már nyolc óránál többet. 1946 szeptembere - októbere lehetett, amikor a gyár kapott ötven fős erősítést. Nem volt a barakkban hely, hanem sátrakat állítottak fel, és megjelent ötven magyar tiszt. Beosztották őket brigádokba, hogy menje-