Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Papp József

Nem tudom, hogy ténylegd Giczhynek nevezték-e az illetőt, de akkor azt mondták, hogy a Giczhy nevű magyar követ járt a táborban, és őt sem engedték oda be. Csak kívülről. Szovjet tisztek jöttek a táborba. Szovjet állampolgárokat kerestek. A tábornak a kétharmad része megindult jelentkezni. Pedig nagyon féltünk ám tőlük! Ki voliunk tanítva, de volt is benne valami. Féltünk. Kimondottan. Annyira féltem, hogy én nem mentem jelentkezni, hogy szovjet állampogár vagyok. Abban bíztak a többiek, hogy innen kivesznek bennünket, és nem itt ázunk, nem itt fázunk. Legalább a munkánkért kapunk valamit. Minket itt nem is tudlak dolgoztatni. Ki nem léphettünk a dróton. Ezért megint esak büntetést kaptunk, egy teljes vacsoraelvonást. A szovjet tisztek összenevettek, ezt láttuk, és hát persze hogy nem lett az egészből semmi. Egyszer volt egy rettenetes szúrásom kétoldalt. Nem törődtem vele. Mentem körbe-körbe, a többiekkel együtt. A büntetőlágerba (Straflager) nagyon sokan elkerültek. Nem volt jó a sátorrendje, vagy ráfogtak valamit, azt vitték. A következőkből állt. Mi láttuk. Gondoskodtak róla, hogy lássuk. Egy vödör vizet a nyakba, lánccal, és futás. Kézzel nem volt szabad hozzáérni. A legkisebb fegyelmezetlenségért. Egy, amit a javukra lehet írni az angoloknak, hogy a tetűt teljesen kiirtották, a porokkal. A járványnak is elejét vették. A következőt csinálták. Fölállítottak bennünket a táborban és egyenként mentünk. Valami kapszulát kaptunk. Be kellett vennünk a szánkba. A következő angol már nézte, hogy rágjuk-e. A harmadik adott vizet, és le kellett nyelni. A következő azt nézte, hogy lenyeltük-e. Teljesen kiirtották a járványt és a tetűt. A belga őröktől egyetlen egy emberi cselekedelet láttam mindössze. Az pedig karácsony szenteste volt. A nép elkezdte bent a sátorban - kimenni nem mert senki sötétedéskor már, mert a belga őrök félelmükben lőttek - énekelni a Menyből az angyalt. Református, katolikus, mindenki. Figyeltük őket. Egyszer csak egyikük elrohant, a belga őrök vigyázba álltak, és visszajött egy tárogatóval és elkezdték játszani a Stille Nacht-ot. Mindenki sírt. Ez - mondjuk - az, amit én tudtam mondani a belga hadifogsáról, de rettenetes sok „élmény" volt ott. Ami a döntő volt, a rettenetes éhezés. Még rosszabb a kilátástalanság. Télen, egyszál sátor alatt. Februárban kaptunk napi egy kiló szenet. De mit csináljunk vele? Konzervesdobozból összehajlítottunk egy csövet, konzervesdobozból csináltunk kályhát is. Egy kiló szenet beletettünk és tüzeltünk. Hát ez volt a tüzelés. Másfél méterre leásva. Nagyon sokan nem tudták, hogy betegek. így is jöttek haza. Az a kilátástalanság, és ez nap mint nap. Hideg, beázás, vízkimerés.