Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Papp József

gyan került be szegény, nem tudom. Rossz helyre jött. Magunknak kinéztük másnapra, hogy megfogjuk, megnyúzzuk, és valamilyen formában földolgozzuk és megesszük. Hát másnap a szomszéd sátornál már ki volt téve a bőre. A kenyérelosztásról beszélni kell, mert roppant érdekes volt. Megkaptuk a kenyeret, lestük minden morzsáját, ki mennyit kap. Ha mondjuk tízen voltunk a sátorban, akkor mindig akadt valaki, aki fölvágta a kenyeret. Sorba mentünk. Kisorsoltuk, hogy ki melyik kenyérszeletel kapja. Külön elosztottuk a morzsákat is. Mai szemmel ez furcsa, de így volt. Remegtünk az élelelmért. Remegtünk! Kell egy olyan kényes dologról is beszélni, ami ennek az állandó ^éhezésnek a következménye volt, ez pedig a székrekedés. Lehet, hogy lesznek olyanok, akik azt gondolják, hogy itt most a Háry János beszél, de én nem szégyenlem bevallani, hogy 13 napig voltam székrekedésben, és nem haltam bele. A legszégyenteljesebb módon kellett azt is csinálni. A tábor közepén volt pár kübli. Ráültünk, és ott álltunk sorba, letolva az alsónadrágot, és végeztük volna a dolgunkat. Amikor sürgették azt, aki ott volt, és ez ment nap mint nap. Megkaptuk mi is ugyanazt, amit a zsidók megkaptak Magyarországon. Megkaptuk a foltos nadrágot, a csillagot a térdünk körüli részen, és akkor valahol a hátunkon. Ha el is tudtunk volna szökni, nem mehettünk volna még tíz métert sem. Dehát hogyan szöktünk volna el, amikor körül voltunk kerítve. Civil embert nem is láttunk. Skót parancsnokunk volt, aki skót szoknyában járt. Mi elneveztük parádéskocsisnak, mert úgy nézett ki. Mindig hallotta ezt a szót, hogy parádéskocsis. Megkérdezte a tolmácsot, hogy mit jelent. Elnézést, de az a hülye megmondta neki, hogy mit jelent. Négy órával később kaptunk élelmet, ami azt jelentette, hogy jó egypáran hasmenést kaptak. Még jól jártak vele. Többet nem mondtuk soha. Ha be volt rúgva, ami általában 80%os volt nála, akkor széjjelrugdosta a sátrakat. Akkor azért kaptunk büntetést, mert nincs sátorrend. Mert mi közben sétáltunk. Nem is lehettünk mi bent! Borzalmas egy ember volt. Volt egy nagy sátor a tábor közepén. Templomsátor. Egy német pap misézett. Aki tudott, a négyezerből bement. Volt úgy, hogy a részeg a papra ráfogta a pisztolyt, hagyja abba a misét és menjen ki. A pap javára legyen mondva, nem hagyta abba! A táborvezetőről csak annyit tudtunk, hogy egy skót volt. Magyar táborparancsnok nem volt. Volt egy román tiszt, az be volt osztva, barakkban lehettek. Azt egyszer megvertük. Mert elcsíptük valahol, tudniillik, a csajkájából kidobta a mákostésztát. Már nem bírta megenni. Észrevettük, bepörögtünk rajta, és megvertük. Kidobálták a tea hulladékot, amit benzines tartályokban megfőztünk. Mindent kitaláltunk. A csajkát kifőztük, és a vizet megittuk, mert meleg volt. A tábor vezetésről nem tudtunk, mert nem tudhattunk. Mi semmit sem tudhattunk. Egyetlen egy volt, ami-