Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Papp József

gyan került be szegény, nem tudom. Rossz helyre jött. Magunknak kinéz­tük másnapra, hogy megfogjuk, megnyúzzuk, és valamilyen formában föl­dolgozzuk és megesszük. Hát másnap a szomszéd sátornál már ki volt té­ve a bőre. A kenyérelosztásról beszélni kell, mert roppant érdekes volt. Megkaptuk a kenyeret, lestük minden morzsáját, ki mennyit kap. Ha mondjuk tízen voltunk a sátorban, akkor mindig akadt valaki, aki fölvágta a kenyeret. Sorba mentünk. Kisorsoltuk, hogy ki melyik kenyérszeletel kapja. Külön elosztottuk a morzsákat is. Mai szemmel ez furcsa, de így volt. Remegtünk az élelelmért. Remegtünk! Kell egy olyan kényes dolog­ról is beszélni, ami ennek az állandó ^éhezésnek a következménye volt, ez pedig a székrekedés. Lehet, hogy lesznek olyanok, akik azt gondolják, hogy itt most a Háry János beszél, de én nem szégyenlem bevallani, hogy 13 napig voltam székrekedésben, és nem haltam bele. A legszégyentelje­sebb módon kellett azt is csinálni. A tábor közepén volt pár kübli. Ráül­tünk, és ott álltunk sorba, letolva az alsónadrágot, és végeztük volna a dolgunkat. Amikor sürgették azt, aki ott volt, és ez ment nap mint nap. Megkaptuk mi is ugyanazt, amit a zsidók megkaptak Magyarországon. Megkaptuk a foltos nadrágot, a csillagot a térdünk körüli részen, és akkor valahol a hátunkon. Ha el is tudtunk volna szökni, nem mehettünk volna még tíz métert sem. Dehát hogyan szöktünk volna el, amikor körül vol­tunk kerítve. Civil embert nem is láttunk. Skót parancsnokunk volt, aki skót szoknyában járt. Mi elneveztük pa­rádéskocsisnak, mert úgy nézett ki. Mindig hallotta ezt a szót, hogy pará­déskocsis. Megkérdezte a tolmácsot, hogy mit jelent. Elnézést, de az a hü­lye megmondta neki, hogy mit jelent. Négy órával később kaptunk élel­met, ami azt jelentette, hogy jó egypáran hasmenést kaptak. Még jól jár­tak vele. Többet nem mondtuk soha. Ha be volt rúgva, ami általában 80%­os volt nála, akkor széjjelrugdosta a sátrakat. Akkor azért kaptunk bün­tetést, mert nincs sátorrend. Mert mi közben sétáltunk. Nem is lehettünk mi bent! Borzalmas egy ember volt. Volt egy nagy sátor a tábor közepén. Templomsátor. Egy német pap misézett. Aki tudott, a négyezerből be­ment. Volt úgy, hogy a részeg a papra ráfogta a pisztolyt, hagyja abba a misét és menjen ki. A pap javára legyen mondva, nem hagyta abba! A táborvezetőről csak annyit tudtunk, hogy egy skót volt. Magyar tá­borparancsnok nem volt. Volt egy román tiszt, az be volt osztva, barakk­ban lehettek. Azt egyszer megvertük. Mert elcsíptük valahol, tudniillik, a csajkájából kidobta a mákostésztát. Már nem bírta megenni. Észrevettük, bepörögtünk rajta, és megvertük. Kidobálták a tea hulladékot, amit ben­zines tartályokban megfőztünk. Mindent kitaláltunk. A csajkát kifőztük, és a vizet megittuk, mert meleg volt. A tábor vezetésről nem tudtunk, mert nem tudhattunk. Mi semmit sem tudhattunk. Egyetlen egy volt, ami-

Next

/
Oldalképek
Tartalom