Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Dr. Kolta László

lakosság nem sejthette, hogy a mi szerelvényünket francia lágerből indították haza. Sopron-Nagykanizsa-Gyékényes érintésével május 7-én érkeztünk Kaposvárra. Egy iskola udvarán töltöttük az éjszakát. Másnap lezajlott a formális szűrővizsgálat. Igazoló és egyéb, utazási és jelentkezésre kötelező iratokkal láttak el bennünket, s este indulhattunk haza. Másfél év után újra személyvonaton! Dombóváron várnom kellett a csatlakozó vonatra. Egy parasztbácsi beszélgetni kezdett velem, látva a katonaruhámat. Naplóm utolsó sorait felidézem: „Megkínál: hazai fehér kenyér, szalonna, cigi". Itthon éreztem magam! A másfél évi távollét után megleptek az első hazai benyomások (a nyugat-magyarországi vasútállomásokon tapasztalt furcsaságokon már túltettem magam). Nem volt semmi elképzelésem az itthoni állapotokról (a svábok kitelepítéséről, az inflációról, stb.). Az alapérzésem az volt, hogy vége a háborúnak, megúsztam, életben vagyok, s még harcolnom sem kellett. Vétlen áldozatként ért a szenvedés, s most a haza magához ölel újra, s minden rendben lesz. A szülői házban - az öröm percei után - ledobtam az angol-amerikai katonaruhát, és a tűzbe vágtam. A szüleim ekkor közölték, hogy bizony nincs civilruhám, ugyanis 1944 decemberében a szüleimhez beszállásolt szovjet katonák elvitték a két új öltönyömet. Úgyhogy a bonyhádi katonai parancsnokságon az érettségimre készített fekete, zsinóros bocskai-ruhámban jelentkeztem. Dolgaim rendeződtek, állást kaptam a bonyhádi gimnáziumban. De rövid idő múlva furcsa dolgokat tapasztaltam: a baloldali - egyre hangadóbb - pártok szerint úgynevezett „nyugatosok", politikailag megbízhatatlanok vagyunk. A vétlenségünk senkit sem érdekel; sőt, az sem számít, hogy valaki az antifasiszta „Hűséggel a Hazához!" mozgalom aktív tagja volt. 1947-ben végképp felháborodtam politikai jogaim korlátozása miatt, ugyanis a demokratikus választójogi törvény az augusztusi országgyűlési képviselőválasztás előtt - nyugatos voltomra hivatkozva - megvonta szavazati jogomat, amellyel életemben először élhettem volna. Az ötvenes években életem szégyenfoltjának minősült az az időszak, amelyet újoncként a honvédségnél és a francia hadifogságban töltöttem. Évtizedek múltán Ránki György történész már reálisabban értékelte ezt a fonák helyzetet: „A fiatal katonának - akinek szerencséje volt, és túlélte a háborút - évekig titkolni kellett élete megrázó élményét. Nem volt szabad