Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

I. AZ 1945 UTÁNI NÉPESSÉGMOZGÁS DÉLKELET-DUNÁNTÚLON - Bevezetés

lálás végösszegei nem nyújtanak támpontot. A népesség számában elté­rést alig találunk. A három megye lakosságának száma 1949-re 0,9%-kal (Baranyában 0,8%-al, Somogyban 2,0%-al) meg is haladta az 1941. évi eredményt. Tolnában gyakorlatilag azonos létszámot állapítottak meg. 3 Az anyanyelv szerinti vizsgálat azonban már a lakosság jelentős ará­nyú kicserélődését tanúsítja. A régióban a magyar anyanyelvűek aránya 79,0%-ról 97,4%-ra emelkedett, míg a német anyanyelvűeké 18,5%-ról 0,9%-ra, a horvátoké 1,3%-ról 0,7%-ra csökkent. A változások iránya országos jelenség, mértéke azonban már egyedi. A németek jelentős ré­sze ugyanis e területen élt. Tekintettel kell lenni viszont arra is, hogy az anyanyelvi megoszlást nem csak a lakosság kicserélődése, hanem beval­lásának készsége is befolyásolta. A nemzetiségek nagy része - különösen a németek - 1949-ben magyar anyanyelvűnek vallotta magát, míg 1941­ben fordított helyzettel lehetett találkozni. A változásokról további információt az 1949. évi népszámlálás ada­tainak születéshely szerinti feldolgozása ad. Szembetűnő, hogy a hely­benszületettek aránya lényegesen elmarad az országos 56,8 %-tól. Az ugyanabban a megyében születettek aránya Tolnában eléri, a másik ket­tőben lényegesen meghaladja az országos átlagot, amiből a megyén be­lüli intenzív migrációra következtethetünk a két utóbbi esetben. A Ma­gyarország egyéb területein születettek aránya a régióban magasabb az országos átlagnál, elsősorban Baranyát jellemzi, de jelentős Tolnában is. Somogyot a megyén kívülről betelepedés kevésbé érintette. Külön figyelmet érdemel a Csehszlovákiában, Romániában és Jugoszlá­viában születetlek 2,7-2,7 %-os aránya, amely már egyértelműen a me­nekülés irányára és a lakosságcserére irányítja a figyelmet. A népszám­lálási adatok alapján azonban nem tudunk határozott választ adni, hogy kik, mikor és hová telepedtek le, illetőleg távoztak el területünkről. E munkának az ok- és okozati összefüggés, az átélés bemutatása mellett éppen az a célja, hogy a történleket részleteiben feltárja és azokról vé­leményt alkosson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom