Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)
I. AZ 1945 UTÁNI NÉPESSÉGMOZGÁS DÉLKELET-DUNÁNTÚLON - A német lakosságot ért vagyonjogi és politikai korlátozások hatása és a kitelepítés
A kitelepítési kormánybiztosok és az alájuk rendelt karhatalom, áttelepítési oszlop és a mentesítő bizottság korlátlan hatalmat élvezett. A visszaéléseikre reagáló helyi közigazgatás a jogsérelmeket képtelen volt orvosolni. A belügyminiszter a legtöbb esetben megvédte saját embereit. A kitelepítési eljárás alatt a karhatalom az érintett falut a külvilágtól elzárta. Onnan ki- és oda bejutni csak külön engedéllyel lehetett. A jogerőssé vált határozatok végrehajtása, a kitelepítésre kötelezetteknek a bevagonríozása során is számtalan visszaélést követlek el. Nem biztosították a megfelelő feltételeket, a rendelkezésekben részletesen körülírt elvihető tárgyakat, ruházatot és az élelmiszert „megvámolták" stb. A kitelepítés menete, eredménye és a különböző összeírásokból leszűrt összefüggések Az eredeti elképzelés szerint, amely a Németországi Szövetséges Tanács 1945. november 20-án tartott ülésén hangzott el, a kitelepítést 1945. decemberétől 1946. június 30-ig hajtották volna végre. A téli időjárás a szállításokat eleve lehetetlenné tette. A kitelepítés azonban több hónap késéssel indult. A Buda- környéki falvakból az első szerelvények csak 1946. február végén indultak el. Dél-Dunántúl, Dél-Alföld, Nyugatés Észak Dunántúl, illetve a Tiszántúl következett 1946. május-júniusában. 93 Területünkről az első vonat a baranyai Beremendről indult 1946. május 26-án, majd Magyarbóly következett május 27-én. 94 A megye délkeleti szögletéből húzódott át a mohácsi-, a villányi-, a pécsváradi- és a hegyháti járások területére, ahol négy kitelepítési oszlop működött. A betakarítás idejére a kitelepítéseket szüneteltették, majd Vókányban szándékoztak folytatni, de ez technikai okok miatt csak a következő évben történt meg. A technikai feltételeket ugyanis a kitelepítési kormánybiztosság nem tudta biztosítani. Emiatt a Püspöknádasdról (Mecseknádasdről) elindított szerelvényt az amerikai fogadó hatóságok még a nyár elején visszairányították. 95 A kitelepítést 1947 tavaszán és őszén Baranya megye egész területén folytatták. Kivételt csupán a Pécsi járás területe jelentett, ahol a kitelepítéseket ekkor éppen csak elkezdték. A kitelepítések intenzitása a fogadókézséggel összefüggésben az előző évihez képest mérsékelt. Sokkal