Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)
I. AZ 1945 UTÁNI NÉPESSÉGMOZGÁS DÉLKELET-DUNÁNTÚLON - Az előzmények
form törvény alapján 1945. augusztus 25-én már letelepítettek ugyanis 127 endrődi családot. Az igazoló eljárást felfüggesztették. A községben a földreform törvény alapján elkobozható ingatlant még nem találtak, így 121 kecskeméti család letelepítésére csak a nemzetiség-, illetőleg az anyanyelv szerinti elbírálás alapján kerülhetne sor, vagy meg kellene várniuk a kitelepítést. A már letelepült endrődiek ugyanakkor ahhoz ragaszkodtak, hogy a további telepítésekre Endrődről hozzanak igénylőket. A kecskemétieknek a kitelepítendő németek birtokain történő elhelyezését a kirendeltségvezctő kivihetőnek tartotta. A telepesek közötti ellentéteket ismertetve jelentésében tulajdonképpen a kecskemétiek mellett érvelt. Kiderül az is, hogy az endrődiek 80 %-a szlovák származású, és emiatt van különös okuk arra, hogy egyazon községben maradjanak. A körzetvezető feltehetően ezt akarta a kecskemétiek letelepítésével megakadályozni. Az ellentétek végül is tettlegességgé fajultak. A feszültség hatására a körzetvezető újból megismételte főhatóságának a korábbi javaslalát, sőt tovább bővítette azt. Kérte a kitelepítésre kerülő német lakosság mielőbbi eltávolítását, mert a Tolna megyébe addig betelepített mintegy 5 000 család békés termelő és építő munkája az állandó súrlódások miatt veszélyeztetve van. Most is hangoztatta a németek birtokaira történő fokozatos rátelepítés szükségességét. A megyében ugyanis mintegy 1 500 család várt letelepítésre és naponta érkeztek igényjogosultak, a telepítési főosztály által ideküldött menekült családok, akiknek az elhelyezését másképpen megoldani nem lehet. A bizonytalanság a települési kedvre is visszahatott. A Kecskemétiek közül időközben 11 család a telepítésről lemondott, 41 pedig önkényesen viszszament, illetőleg nem jelentkezett. 58 A körzetvezető lassan felbátorodott. A diósberényi KFB-t 1946. április 17-én arra utasította, hogy a 60 telepes családdal együttlakó Volksbund-vezetőket és tagokat költöztessék össze a Volksbund szimpatizánsaival, valamint a nem Volksbund-tag németekkel. 59 A Tolna Megyei Földhivatal jelentésében is felmerült a telephely hiány. Az általuk javasolt megoldás módja megegyezik a népgondozó hivatal kerületvezetőjének a javaslatával. Tájékoztatásuk szerint a megyében a földreform során elkobzott ingatlanokra történő telepítés nagyrészt befejeződött. Egyéni telepítések még folytak a Volksbund vezetőitől és tagjaitól elkobzott ingatlanokra. Belügyminiszteri rendeletre csoportos telepítés is folyamatban volt a kitelepítendő német nemzetiségűek ingatlanaira. (A kitelepítendő né-