Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)
II. INTERJÚK - Fink Jánosné
FINK JÁNOSNÉ (Nagynyárád, 1924) és HORLING JÓZSEFNÉ (Nagynyárád, 1927) Jómódú, illetve napszámos német családban htbek. Népviseletüket a mai napig hordják. Németország kelen zónájából hazaszöktek Felv.: Nagynyárád, 1989 Amikor jött a kitelepítés, akkor mentünk. Nem a volksbundosok, mert azok korábban már kivándoroltak. 1947-ben ment az egész falu. Aki nem is volt volksbund-tag, az is ment. Ment mindenki. Hogyan történt a kitelepítés? Jöttek és mondták! Összepakoltunk, mert híre volt, hogy kitelepítés lesz. Hogy kinek kell menni, azt nem tudta senki! Papírt nem kaptak róla? Mi nem kaptunk papírt! Előtte való nap voltam Pécsen, ott volt egy kiállítás. Szarvasmarha, meg mindenféle. Amikor este hazajöttem, akkor jöttek a vagonok. Másnap reggel már meg is érkeztek Mohácsra, Jött egy rendőr, fel kellett pakolni. Pakoltunk, az egész falu összepakolt. Megkellett várni, amig jöttek az autók és Mohácson vagonokba (kerültünk). Mit vittek magukkal? Ruhát, meg ágyneműt. Mást nem lehetett vinni. Egy kis élelmet. Mennyi idő volt az összepakolásra? Napok óta pakoltunk. Hát mi volt az? Volt egy zsák liszt, egy kis bödön zsír, egy kis ruha. Ezt vittük. Amit sokaltak azt ott elvették. Előtte vágtunk disznót. Egy negyven literes bödönbe tettük a húst lesütve. Ezt elvették. Ki tette ezt? A rendőrök. Ezt ne kérdezze, mert még elcipelnek bennünket! Voltak falubéliek és voltak mások is. Mit lehet mondani erről?! A faluból kik? A telepesek? Hát azok! Ezek már 1946-ban itt voltak. Addig hol voltak a telepesek? Azokban a házakban, ahol addig a németek voltak. Azoknak a házában, akik már korábban kivándoroltak. Azok között is (a telepesek között) voltak jók! Nem lehet mondani róluk semmit Ki volt a bíró? Hogy is hívták, ő is telepes volt. Ott lakott, ahol most az óvoda van. Nagyharsányi magyar volt. Nem volt rossz ember, csak hát ő volt akkor a bíró. Beszélgetett a svábokkal. Ki volt a jegyző?