Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Szabó Endréné

Utaztunk két nap, két éjjel, azután kikeveredtünk Csehországba. A Szudétákba vittek bennünket. Olyan vidékre, ahol jártányira embert nem láttunk, csak magas hegyeket és hófödte csúcsokat. Egy házaspár­hoz kerültünk be még egy ismerős családdal. Egy szobát biztosított négy ember számára és az állatokat kellett gondozni. Sajnos nem tudtunk fej­ni, ez nagy probléma volt, mert volt az istállóban tehén, ló, de ilyesmik­hez nem értettünk. Ök csehek voltak, a kitelepített németek nagy birto­kába kerültek be. Megmutogatta az asszony, hogy mit kaptak, de nem adott belőle semmit. Mi ott egy hónapot teleltünk ki. Utánna lelevelez­tük a szüleimmel, hogy nem maradunk Csehszlovákiában, de a hófödte hegyek között sem, hanem visszaköltözünk a szüleimhez, onnét pedig valahogy átkerülünk Magyarországra, hátha nekünk jut hely. Egy szép napon aztán nyakunkba vettük gyalog az utat és bejutottunk... Vonatra ültünk, annyi pénzünk volt, hazáig el tudtunk menni. Haza­jöttünk, de itthon éppen megláttak azok, akiknek érdekükben állt, hogy minket távol tartsanak. Azonnal jelentették, hogy itthon voltunk. Való­ban nem volt maradásunk. Rögtön útnak indultunk a magyar határ felé. Ipolyságon akadtunk egy emberre, aki simán átvezetett a határon. Pénz, minden nélkül, egy köszönő szóra. Hogy ki volt, azt nem tudom, nem ismertük, nem mondta meg a nevét, csak azt mondta, hogy átsegít a ha­táron. Át is vezetett bennünket egészen a magyar őrsig. A katonák szí­vesen fogadtak. Nem kérdezték kilétünket, hogylétünket, teával kínál­tak, majd beindítottak Balassagyarmatra. Onnét eljutottunk Budapes­tig. Rögtön jelentkeztem a Tanfelügyelőségen és azonnal elhelyeztek a Táti Állami Általános Iskolába. Ottmaradtak szüleim és négy testvérem. Mivel háromnak tanítói vég­zettsége volt, állásnélküliek voltak, szerettek volna átjutni. Igaz ám, de ők fehér lapot kaptak, igazi kitelepítési papírost. Nekik meg kellett vár­ni azt, hogy a rendes kitelepítéssel átkerüljenek Magyarországra. Egy bizottság az utolsó darabig átforgatta a bútorokat, mindent ami volt a szüleimnek, hogy majd egy meghatározott időben kitelepítésre ke­rülnek. Édesanyám nagyon a szívére vette, hogy el kell hagyni az ottho­nát és megbetegedett. A kitelepítést azért kibírta épen és egészségesen. 1948 tavaszán érkeztek az Ujdombóvári állomásra. ATósnyárasdi ki­telepített magyarokkal együtt Felsőmindszentre kerültek. Egy kitelepí­tett német lakására kerültek be, aki ugyan még bent lakott, akkor rámol­ták ki holmiját. Édesanyám szívszaggatva siratta meg azt, akinek a he­lyére be kellett menni. A kitelepített német és a szüleim között nem maradt harag. Összeho­zó

Next

/
Oldalképek
Tartalom