Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Petrovics Lajos

rica és más termények így kerültek be mindenkinek a saját portájára. Ez ment, ha jól tudom, 1956-ig. Akkor hallgatólagosan fölbomlott, senki nem piszkálta a dolgot, majd kezdtük megint ott folytatni a dolgot, ahol abbahagytuk, tehát egyénileg tovább gazdálkodtunk. Sokáig nem ment, mert 1959-ben volt aztán az első nagy tsz-szervezés, amikor komolyan foglalkoztak velünk és akartak meggyőzni arról, hogy sokkal jobb lesz, ha mi ezt a gazdálkodást választjuk. Hát nagyon nehéz volt a meggyőzés számunkra és most is csak azt tudom mondani, hogyha bármit láttam volna, bármilyen eredményt az addig gazdálkodott tsz-nél akkor sem tudtam volna egyszóval azt mondani, hogy igen, ezt választom, ezt az utat, mert ez a jobb. Mi, akik az ősöktől láttuk már, hogy milyen keservesen hozták össze azt a kis vagyonkát, ami nekik volt, mert nem mindenki örökölte, volt akinek azt úgy kellett összedolgozni. Nem volt az egyszerű dolog. Nem csak a spekulációval szerezték azt a kis birtokot, vagyonkát az emberek, hanem a kétkezük munkájával. És ha az első szóra én azt mondtam volna, vagy az apám, vagy bárki, hogy igen, fölhagyunk vele és megyünk az első szóra, akkor nem is érdemelném meg azt a nevet, hogy magyar paraszt vagyok, vagy voltam. Mert a magyar paraszt az annyira ragaszkodott az őseinek a földjéhez, hogy az nem érdemelte volna meg ezt a nevet, ha az első szóra mindjárt azt mondja, itt van, vigyétek, beléptem! Ez volt a legnagyobb ami minket ettől visszatartott. Másik dolog, új volt ez az egész. Senki nem biztosított bennünket arról, hogy végre is oda alakul ez az egész dolog, ahová alakult. Harmadik: Nem mindegy az, hogy énnekem valaki parancsol, vagy pedig én parancsolok saját magamnak. Ez egy óriási különbség. Ott pedig minden embernek a kénye-kedvére ki vagyok szolgáltatva. Én így értelmeztem ezt annak idején, ha oda megyek, bizony sokszor majd talán nem fog tetszeni az amit nekem mondanak. Akár jót, akár rosszat mondanak. Mert valaki más mondja nekem azt, amihez én nem voltam hozzászokva. Ez is visszatartott bennünket attól, hogy olyan egykönyen aláírjuk. Sokszor napokig itt vitatkoztunk nálunk. Itt volt, mondhatnám úgy, hogy a felső vezetés a megyétől. Csak egyet említsek, a Láng állatorvost, akinek a nevére még most is visszaemlékezem. Azután a járási tanácsnak az elnöke, meg a többiek. Sorolhatná itt az ember a helybeli vezetőket a párt részéről, a községi vezetőket, Narancsics volt annak idején az elnök, akkor a titkár... Javítottam a lószerszámot, ápoltam, bekentem, bezsíroztam stb. mint ahogy szokás volt azelőtt régen, hogy az ember téli időben ezeket a szer-