Füzes Miklós: Batthyány Kázmér - Magyar história. Életrajzok (Budapest, 1990)
A REFORMPOLITIKUS
A szabad királyi városok jogállását rendezni kívánó javaslat feletti általános vitában a felelősség kérdéséhez szólt hozzá 1844. március 7-én. A korábban szólóknak a kormány tevékenységét dicsérő szólamait bírálta. „Theoriában és elméletileg igen szépen áll e dolog: de ha gyakorlatilag vesszük, úgy látszik, hogy különbféle színt ruház a dolog magára." Az alsótábla által kidolgozott tervet, valamint Eötvös József elképzelését, ami a felsőtáblai vitában hangzott el és a városi jogalkotás keretek közé szorításáról szólt, s a felügyelet kérdését is felvetette, úgy ítélte meg, hogy abban a szabad királyi városok felelőssége a megyék felelősségéhez válik hasonlóvá, ezért mindkét elképzelést támogatta. A felelősség elvét nem is alulról, hanem felülről gondolta érvényesíteni. A végrehajtó hatalom feladatát így fogalmazta meg: „Én egy alkotmányos országban azon elvből indulok ki: hogy a fennálló végrehajtó hatalomnak jogai s egyszersmind kötelességei is vágynak, - s ezek abban összpontosulnak : hogy a végrehajtó hatalomnak jogai közé tartozik a törvényes szabályokat jóváhagyni, és azoknak végrehajtásán mintegy áltáljában a törvények teljesítésén őrködni, és szigorúan végrehajtani: ellenben törvénytelen szabályokat megsemmisíteni, ez bizonyosan a végrehajtó hatalom joga és kötelessége közé tartozik. De úgy látjuk, hogy nálunk a felügyelő és végrehajtó hatalom más hivatásokat tesz magáévá, mellyek - nem gondolnám - hogy törvényes körébe tartoznának..." Az általa idézett példát a megyei gyakorlatból merítette. A megyékben megfogalmazott törvényes szabályok végrehajtásának az akadályozását, a törvénytelen visszaéléseket kívánta megszüntetni. Utóbbira példaként a cenzúrát említette. A törvényjavaslat a polgárosodást, a demokratizálódást, a városoknak a törvényhozásban és a politikai életben betöltött szerepét növelte volna, ezért támogatta. Az Eötvösféle közvetítő javaslatot is szívesen fogadta, azt, hogy a Helytartótanács a szabad királyi városok jóváhagyott szabályzatairól az országgyűlésnek számoljon be. Az igen terje44