Füzes Miklós: Batthyány Kázmér - Magyar história. Életrajzok (Budapest, 1990)

A REFORMPOLITIKUS

tette, hogy az országgyűlésről szóló hírek most már Pozsony határán túlra is kiterjedtek. Szerinte nem gátolják a külön­féle naplók szerkesztését, a hírlapok a tanácskozásokról tudósítanak. Ezek ugyan még csak rövidítve jelennek meg, mégis elősegítik azt, hogy a lakosság az országgyűlés mun­káját követni tudja. A cenzúra „bilincseit" azonban ő is tágítani kívánta. E tekintetben azonban elsősorban a „bölcs" kormány kezdeményezését várta, s ezt támogatni igyekezett. Szerinte, ha ezt az elvet a kormány elismeri, akkor majd megtörténik az alkotmányos jog helyreállítása, az eszmék szabad kicserélése. Kérte, hogy ne alkalmazzák a négy előző országgyűlésen követett módszert. Az országgyűlési sajtó kérdését ne akar­ják a sajtótörvénnyel együtt, a meghatározatlan jövőben tárgyalni, illetőleg elodázni, mert úgy járnak, mint Horatius parasztja, aki a patakon való átkeléssel annak kiapadásáig akart várni. A majdani sajtótörvény helyes megalkotása érdekében is szükségesnek látta, hogy az országgyűlés mun­kájáról a közvéleményt tájékoztassák, már csak azért is, hogy mire annak a vitája elérkezik, az „elméket" arra jó előre felkészítsék, „...nyissák meg a szellemi kívánatok ki­elégítésére ezen célszerű utat", és járuljanak hozzá az alsó­tábla tervezetéhez, melyet ő átalakított formájában támo­gat. A Batthyány említette tervezet mögött könnyű felfedezni Kossuth Országgyűlési Tudósítások című lapjának alapgon­dolatát, a rendszeres és hiteles tájékoztatás igényét. Bizo­nyára Kossuthra gondolt, de ezt bizonyítani nem lehet. Annyit viszont ismerünk, hogy személyes kapcsolatuk Po­zsonyban 1843-ban, az országgyűlés idején alakult ki. A most vizsgált javaslat nem valósult meg. A feladatot viszont Kossuth a Pesti Hírlapban elvégezte. Tevékenysé­gük, nézeteik közel álltak egymáshoz, pályájuk párhuzamo­san haladt. Kossuthnak legfőbb támasza a mágnások köré­ben a „két Batthyány", nekik pedig a legfontosabb partne­rük Kossuth lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom