Füzes Miklós: Az alsó- és középfokú nemzetiségi oktatás története Délkelet-Dunántúlon 1945-1985 (Pécs, 1990)

II. A nemzetiségi oktatás szervezési gyakorlata - 4. Az alkotmány 1972-es módosításától 1985-ig - 4/a. A párt- és állami szervek kettős irányítása 1972-1978

Az 1970/71-es tanévben a megye gimnáziumai közül Gyönkön 1 osztályban, Dombóváron egy fél első osztályban tagozatos német nyelvoktatást kezdtek meg. A megye a gyönki tagozatos osztály számára a következő évben még egy német szakos nevelőről gondoskodott. Tájékoztatták a tájértekezlet résztvevőit arról is, hogy az osztály felmé­rést készít a további igények felderítésére és ellenőrizni fogja, hogy a szülők megkapták-e a megfelelő tájékoztatást. Megvizsgálják az újraindítás lehető­ségét a községekben, ahol korábban már oktatták a német nyelvet, de az idő­közben megszűnt. Felhívták a figyelmet a szemléleti problémákra, melyek hátráltatják a szer­vezést. Idézik Mórágy község tanácsa ülésének jegyzőkönyvéből a témá­hoz kapcsolódó egyik felszólalás szövegét. Tiltakozik nemzetiségi léte el­len, hiszen nem voltak tagjai a Volksbundnak sem, a népszámláláskor ma­gyar anyanyelvűnek vallották magukat, hűek voltak a magyar hazához, a hű­ségmozgalomban is részt vettek, önként vonultak be a magyar hadseregbe, csakhogy ne vonultassák be őket az SS-be. A fronton ő is jelentkezett a ma­gyar demokratikus hadseregbe. Ilyen előzmények után nem tartja helyesnek, hogy újra német nemzetiségűnek nevezzék őket. E példával világítottak rá a felvilágosító munka fontos ságára. m 4. Az alkotmány 1972-es módosításától 1985-ig 4/a. A párt és állami szervek kettős irányítása 1972-1978 Az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága Végrehajtó Bizottsága 1972. ápri­lis 18-án tárgyalta ismét a nemzetiségek helyzetét, értékelte az 1969-es hatá­rozat végrehajtását és megfogalmazta a feladatokat. A járási és városi testü­leteket felhívta a nemzetiségek helyzetének a vizsgálatára és a tennivalók fel­tárására. Azokban a községekben, ahol a nemzetiségek a lakosság legalább 30%-át képezik, ott a községi pártalapszervezctek taggyűléseken foglalkoz­zanak e feladatokkal. Javasolták, hogy a megyei tanács végezzen sokoldalú demográfiai vizsgá­latot a megyében élő nemzetiségekről. A megyei és a helyi tanácsok javítsák a nemzetiségi lakosság anyanyelvi művelődésének a lehetőségét. Javítsák az anyanyelvi oktatás tárgyi és sze­mélyi feltételeit az óvodáktól kezdve a középiskolákig. Támogatták a német és a pécsi délszláv diákotthon létesítését, illetőleg bővítését. Szükségesnek tartották a megyei és a Pécs Városi Tanács közös vizsgálatát a szerb-horvát nyelvoktatás és anyanyelven való oktatás igényének a felmérésére, a kollé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom