Füzes Miklós: Az alsó- és középfokú nemzetiségi oktatás története Délkelet-Dunántúlon 1945-1985 (Pécs, 1990)

II. A nemzetiségi oktatás szervezési gyakorlata - 3. Az alkotmány megalkotásától a módosításáig 1949-1972 - 3/c. A megyei tanácsok szervező tevékenysége 1953-1956

nyelvet tantárgyként 39 általános iskolában tanították. Az oktató-nevelő munkát javulónak minősítették, mennyiségi fejlesztésről azonban nem szóltak. Kedvezőnek ítélték a délszláv diákotthon (Pécs) létrehozását, nehézséget jelentett viszont a szakképzett nevelők hiánya és a tankönyvek sem elégítettek ki minden igényt. A járási és megyei szakfelügyelők szakértelem hiányában a nemzetiségi iskolákat csak elvétve látogatták, így az oktató-nevelő munka sem lehetett eléggé egységes. Feladatául a megyei osztály elsősorban a délszláv nemzetiségek anyanyelvi oktatásának minőségi javítását és az iskolák benépesítésére történő szívós agitációt tűzte ki. Benépesítési problémákkal ekkor a központi (pécsi) iskolák küzdöttek/'

0 Visszaesés tapasztalható a délszláv nemzetiségiek anyanyelven oktató iskoláinak a számában az 1954/55-ös tanévben. A már csak 4 működő iskolában 165 tanulót oktattak. A nemzetiségi nyelvet tantárgyként 51 iskolában tanították 2216 tanulónak. Közülük 37 iskolában a német, 14 iskolában valamelyik délszláv nyelvet (horvátot). További visszafejlődésről is beszámoltak, megszüntetendőnek említették a versendi (horvát nyelvű) iskolát. A szakfelügyeleti munka az előző évhez viszonyítva is romlott, a nemzetiségi iskolák csak részben kaptak szakfelügyeletet. A központi szakfelügyelet ugyanis a minisztérium intézkedése alapján megszűnt. A szerbhorvát tannyelvű iskolák felügyeletét nem végezték el. Az iskolák szakmai munkáját értékelve javuló eredményről számoltak be az alsószentmártoni román tannyelvű iskola bemutatásakor. Az iskola fennállása (1939) óta még nem volt példa arra, hogy tanulói a felső tagozatba feljutottak volna. Ebben a tanévben ez sikerült, de a mulasztások száma még mindig nagy. A legnagyobb a szerb-horvát tannyelvű iskolákban, elsősorban Drávasztárán és Felsőszentmártonban. A román és a délszláv tannyelvű iskolákban a legnagyobb a lemorzsolódás is, a megyei átlag háromszorosa. A szerb-horvát tannyelvű iskolákat az elnéptelenedés fenyegeti (pl.: a kátolyit), mert a vegyes lakosságú falvakban a magyar tannyelvű iskolák osztottsága korszerűbb. A pécsi központi iskola működését nem tartották megfelelőnek. Okaként a szülők nem megfelelő anyagi áldozatvállalását említették, de nem állapítható meg ennek konkrét tartalma. Javult a pedagógusellátottság, de a délszláv nevelők szakmai felkészültségét hiányosnak tartották. Hírt kapunk a német tannyelvű iskolák szervezéséről. A helyi párt- és tömegszervezetekkel együtt a szervezők mindent elkövettek a szülők megnyerésére, de ez nem sikerült. Elsősorban a rossz emlékű Volksbund hatásából (kitelepítés, vagyonelkobzás) ered a szülők félelme. A német nyelv oktatása több iskolában ösztönösen történt. A sztálini nemzetiségi politika „helytelen értelmezésével" a hittan oktatásához hasonlóan kezelték. Célnak a minél kevesebb tanulót tekintették. Az iskolaigazgatók