Füzes Miklós: Az alsó- és középfokú nemzetiségi oktatás története Délkelet-Dunántúlon 1945-1985 (Pécs, 1990)

II. A nemzetiségi oktatás szervezési gyakorlata - 2. Az alkotmány megjelenéséig tartó szakasz 1945-1949 - 2/a. A nemzetiségi oktatás újrakezdése, helyi és központi szervezése az 1945/46-os tanévben

tett a nemzetiségi oktatás mellőzésére, illetőleg a nemzetiségi nyelv oktatására, amelyekben a szükséges számú beiratkozások nem történtek meg. A szülői és a társadalmi igény, a helyi, területi és a központi tanügyi igazgatás intézkedéseinek egybehangzóságát feltételezve meglepő, de talán magyarázható a miniszter nevében érkező válasz, a főigazgató helyzetfeltárásának semmibe vétele : „ . . . a hazai délszláv anyanyelvi oktatás biztosítása végett mindazon községekben, amelyekben az iskolák osztálybeosztási lapjainak adatai szerint legalább 15 délszláv tanuló nyer népiskolai oktatást, délszláv tanítási nyelvű iskola (tagozat) állítandó fel, illetve, ha már ilyen működik, tartandó fenn, tekintet nélkül a délszláv nemzetiségi oktatás kérdésében eddig nyilvánított helyi állásfoglalásokra. Felhívom Főigazgató Úr figyelmét arra, hogy ezen intézkedésemmel nem kívánom korlátozni a szabad iskolaválasztás törvénybiztosította jogát."

23 A válasz nemcsak meglepő, hanem ellentmondásos is. A látszatra markáns megfogalmazás ugyanakkor kevesebbet mond a javaslatnál, hiszen ragaszkodik a rendelet szabta 15 tanulóhoz. A rendelkezést nem a nemzetiségi anyanyelvi kultúra ápolásának igénye válthatta ki, arra nem is lehetett alkalmas, hiszen a tanév végén érkezett, hanem inkább politikai megfontolások sugallhatták. A ,,szláv" etnikumhoz történő alkalmazkodás látszatát kelthette a kérdést felszínesen szemlélőben, de tartalma egészen más volt. Következetes maradt viszont a kötelező jelleg előírásában és csatlakozott a főigazgató ideiglenes intézkedéséhez annyiban, hogy a szülők igényét nem vette figyelembe. Az intézkedés helytelenségét az államtitkár is érezte, mert távbeszélőn már a 15 fős létszámtól függetlenül, a főigazgató javaslatának megfelelő iskolahálózat kialakítása iránt intézkedett.

24 A főigazgató a mérsékeltebb szóbeli utasításban foglaltakat is az 1946 februári állapot megváltoztatásaként fogta fel. A tanév befejezésére, valamint „ . . . a határmenti községekben más tényezők részéről indítható nemzetiségi nyugtalanság felkelthetésére . . ,"

25 tekintettel, célszerűnek látta az oktatás azonnali megkezdését. A miniszter hozzájárulását kérte ahhoz, hogy a folyó iskolaévben mindazokban a községekben, ahol az osztálybeosztási lap adatai alapján a délszláv anyanyelvű tanulók száma legalább a tízet elérte és a szülők kívánságára az anyanyelvi oktatás teljes mértékben, vagy tantárgyszerűen folyik, az továbbra is fennmaradjon. Kérésével tulajdonképpen védelembe vette elődjének kezdeményezése alapján kialakított gyakorlatot: kötelező erővel történjen az oktatás ott, ahol 1946 februárra annak feltételeit már megteremtették. Terjedjen ki az anyanyelvi és szülőföldismereti tárgyakra mindazokon a helyeken, ahol nem teljesen anyanyelven folyik az oktatás. A teljesen anyanyelven oktató iskolákban viszont a magyar nyelvet oktassák rendes tantárgyként. Véleményünk szerint a főigazgató javaslata közelebb állt a korszerű követelmények, a kétnyelvűség megvalósítására vonatkozó igények kielégítéséhez