Bernics Ferenc: Közoktatás és tanügyigazgatás Baranya megyében 1945-1985 (Pécs, 1989)

A. Baranya megye közoktatásának fejlődése 1950-től 1985-ig

rálódott, a falusi iskolák fejlesztése jóval szerényebb volt. Az év­tized végéig 119 új tanterem épült 35 millió Ft értékben, s ebből Pécs és Komló részesedése 66 tanterem, 20,5 millió Ft. A vidéki is­kolák nagyobb mérvű építése 1953-tól kezdődött. Ekkor épültek az első falusi körzeti 4 tantermes típusiskolák Villányban, Sásdon, Olaszon, Szentlászlón, Hidason, Űjmohácson és Görcsönyben. A tönkrement kisiskolák pótlására 10 helyen 1-2 tantermes-tanítóla­kásos iskolák épültek (pl. Kovácshidán, Kisbesztercén, Majlátpusz­tán stb.), és sor került néhány körzeti iskola bővítésére (Dunaszek­cső, Bogád, Kémes stb.) is. 8 Központi célhitelből, megyei és helyi tanácsi hozzájárulásból évente átlagosan 5-6 pedagóguslakás is létesült a körzeti székhelyeken, de 1957-ben még több mint 150 vi­déki pedagógusnak nem volt lakása, és több százan utaztak naponta munkahelyükre. Országos átlagot meghaladó volt a szakos nevelő­ellátás fejlődése, amit már a kezdeti időszakban elősegített a Pé­csett induló szaktanítói tanfolyam, majd a Pedagógiai Főiskola lét­rehozása. Ennek ellenére nevelőhiány volt, és a képesítés nélküli nevelők aránya 1960-ban elérte a 2,8%-ot. A körzeti iskolák szer­vezése a naponta utazó felsőtagozatosok számát 1952-62 között 3300-ról 4500-ra növelte. A nagy nehézségek ellenére ebben az év­tizedben a szakrendszerű oktatás jelentősen bővült, megközelítette a 76%-ot, és az általános iskolát tanköteles korban elvégzők ará­nya az 1953. évi 70%-ról több mint 75%-ra emelkedett. Mindkét mutató azonban 5-8%-kal rosszabb volt az országos átlagnál. Az 1956-os tragikus eseményeket követő viszonylag gyors kon­szolidáció után, a „folytatva és újrakezdve" jegyében új fejlődési szakasz kezdődött. A párt VII. kongresszusa 1960-ban határozatot hozott köznevelésünk továbbfejlesztésére. 9 Ennek alapján született meg az 1961. évi III. törvény, amelyben hangsúlyt kapott az iskola és az élet kapcsolatának erősítése, a politechnikai oktatás minden iskolában történő bevezetése, a szakrendszerű oktatás teljessé té­tele, korszerű tantervek, tankönyvek bevezetése és a tankötelezett­ség 16 éves korig történő felemelése. A mélyreható reform előkészí­tése és végrehajtása gyors ütemben kezdődött meg. Kedvezőbb po­litikai légkörben, a pedagógusok véleményét is kikérve készültek

Next

/
Oldalképek
Tartalom