Bernics Ferenc: Közoktatás és tanügyigazgatás Baranya megyében 1945-1985 (Pécs, 1989)

C. A közoktatás tanácsi irányítása, igazgatása és felügyelete

hogy a felügyelet horizontálisan egy-egy járást, várost, sőt az egész megyét igyekezett átfogóan vizsgálni a szakfelügyelet útján szinte minden tantárgyból. Kevesebb lett az iskolai (intézményi) komp­lex („teljes") ellenőrzések száma. A munkatervben szerepelt a ta­nácsi bizottságok éves ülésterve is, de ezek napirendi pontjainak előadói többnyire az osztály dolgozói voltak. Az 1971. évi munka­terv már naptári évre készült. Az OM továbbra is tanév szerint állí­totta össze munkatervét, s ez összehangolási nehézséget jelentett! A munkaterv elemző részében szó volt az apparátus fokozódó fluk­tuációjáról, különösen a járási osztályoknál, s arról, hogy sok a főhatóságok által kért jelentési kötelezettség. A fő célkitűzések kö­zött szerepel, hogy javulást kell elérni az információ-áramlásban, az elemzésben és szervezésben, valamint a felügyelet közreműkö­désével az új nevelési-oktatási tervek fokozatos bevezetésére való felkészítésben. A tervezett értekezletek száma ismét némileg növe­kedett (évi 2 megyei osztályértekezlet, 2 hetenkénti csoportvezetői értekezlet, melyet csoportértekezletek követtek és 2 havonkénti vá­rosi, járási osztályvezetői értekezlet). Üj elem, hogy a vb-titkárság egyre intenzívebben vonta be a művelődésügyi osztályt az általa ütemezett és maximálisan koordinált, évi 2-4 komplex felügyeleti vizsgálatokba és utóvizsgálatokba. Ezek a vizsgálatok általános igazgatási és törvényességi felügyeleti szempontok figyelembe véte­lét kívánták és szakmai szempontból nem sok haszonnal jártak. Az osztály célvizsgálati programjában már szerepelt a községi mű­velődésügyi szakigazgatás felügyelete,valamint a városi-járási műv. osztályvezetők évenkénti 1 hetes bentlakásos továbbképzési tanfo­lyama, melyet Somogy és Tolna megyével közösen szerveztünk. A munkatervben 16 megyei tematikus vizsgálat, 26 ált. tanúim, felügyelők által összefogott összegező vizsgálat, 64 szakfelügyelői összegező vizsgálat volt előirányozva. A szakmunkásképző iskolák 10 szakfelügyelői ellenőrzést kaptak a közismereti tárgyakból. Ahol az előző évben összegező (komplex) vizsgálat volt, ott vissza­térő (utóvizsgálat) ellenőrzést tervezett az osztály. Ez a felügyeleti terv is maximalista volt, de a felügyeleti információk feldolgozását, elemzését már segítette a jól működő megyei pedagógiai intézet. Ezekben az években rendszeresebbé vált a járási-városi osztályve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom