Bernics Ferenc: Közoktatás és tanügyigazgatás Baranya megyében 1945-1985 (Pécs, 1989)

C. A közoktatás tanácsi irányítása, igazgatása és felügyelete

- Nagy nehézséget jelentett, hogy a középfokú szakoktatásban (technikumok, szakközépiskolák, szakmunkástanuló-iskolák) illeté­kes főhatóságokkal (FM, MüM stb.) a fejlesztési elképzeléseket nem vagy csak részlegesen lehetett összehangolni. - Az alapvető probléma azonban a még akkor erősen érvénye­sülő tervutasításos rendszerből és az oktatási reformkoncepció azon megalapozatlan és elsietett célkitűzéséből eredt, hogy viszonylag rövid időszak (kb. 10-15 év) alatt megvalósítható lesz a közép­iskolai oktatás általánossá tétele, a politechnikai képzés az általá­nos iskolákban és gimnáziumokban úgy, hogy ezzel egyidejűleg az általános iskolai, hálózat teljes kiépítése és korszerűsítése is be­fejeződik. - A Baranya megyei általános és középiskolák 1980-ig szóló távlati fejlesztési tervét a fentiek figyelembe vételével lehet elbí­rálni. A távlati tervet a végrehajtó bizottság 1964. június 5-i ülésén tárgyalta meg és 209/1964. VB sz. határozatával „irányelvként" fo­gadta el azzal a kötelezéssel, hogy a középtávú és éves tervek el­készítésénél figyelembe kell venni, s a végrehajtásról a műv. osz­tály évenként tájékoztassa a vb-t. Terjedelmi okból nincs lehetőség a távlati terv részletes ismer­tetésére, ezért csak a főbb célkitűzéseket és adatokat emelem ki. Általános iskolai távlati cél volt a körzetesítés teljessé tétele bejárás és ált. isk. diákotthonok létesítésével, a szakrendszerű ok­tatás, politechnikai képzés és nevelőellátás teljes körű megvalósí­tása. Ehhez - tervidőszakokra bontva — beruházásból és egyéb for­rásból összesen 406 tanterem, 90 műhely, 51 napközi, 7 ált. isk. diákotthon, 517 nevelői lakás és 300 gyógypedagógiai férőhely­fejlesztés volt előirányozva, akkori árszínvonalon (pl. 1 tanterem: 0,6 M Ft) 280 M Ft értékben. A fejlesztések évi 21 M Ft-os működési költségnövekedéssel jártak volna. A távlati terv - eltérően az országos irányelvektől ­reálisan csak a középfokú oktatás általánossá tételének előkészíté­sét tűzte ki célul, s ennek arányát a tervidőszak végére a bizony­talan szakmunkástanuló-iskolái fejlesztések miatt 70%-ra prog­nosztizálta. A tervezet, a minisztérium erőteljes szorgalmazására, új falusi kisközépiskolák létesítését irányozta elő Sellyén, Pécsvá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom