Márfi Attila (szerk.): Vörös Vince irathagyatéka a Baranya Megyei Levéltárban - A Baranya Megyei Levéltár segédletei 3. (Pécs, 2009)

VÖRÖS VINCE PÁLYAKÉPE

Vörös Vince a Baranya megyei Kisbicsérden született 1911. február 23-án kisparaszti családból. Szülei Vörös Kálmán és Tóth Mária. Iskoláit Kisbicsérden járta, majd a Szentló'rinci Téli Gazdasági iskolában végzett, mely intézmény késó'bb a Kalászos Gazdamozgalmak kiinduló bázisa lett. Igen korán, már a 30'-as évek elején jelentkezett a paraszti társadalmat érintő' írásaival. Közéleti pályafutásának kezdete is erre az idó'szakra tehető'. 1935-ben kezdó'dött politikusi működése, amikor belépett az akkori kormányzat demokratikus ellenzékét képviselő Független Kisgazdapártba. Közéleti publicistaként három művére is fel kell hívni a figyelmet: Gyertyagyújtás (1937), Beszélnek a barázdák (1939), Dűlőúton (1940). Mégis elsősorban a Baranyából kiinduló Kalászos Gazdamozgalmak és a Magyar Parasztszövetségben végzett munkája tette nevét országosan is ismertté. Ez utóbbi szervezetnek, Kovács Béla lemondása után, főtitkára is volt. 1944 decemberében a Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlés jegyzője és tagja lett. 1945 nyarától a Független Kisgazdapárt főtitkárhelyettese, s politikusként a korszak meghatározó közéleti személyiségeivel tartott kapcsolatot: Elsősorban Nagy Ferenc, Illyés Gyula, Szabó Pál, Veres Péter és Kovács Béla nevét fontos megemlítenünk. Politikai pályafutását a Nagy Ferenc ellen 1947 tavaszán indított támadás törte ketté köztársaság elleni összeesküvés címén, bár őt magát rehabilitálták. 1949-ben végleg háttérbe szorult, s visszatért Bakonyára, ahol földjeit államosították, majd a kitelepítés is utolérte. 1956 októberének végén részt vett Kovács Bélával együtt a Független Kisgazdapárt újjáalakításában. Egykori politikus társai közbenjárására nem történt ellene eljárás, de sokáig nem kapott Baranya megyében munkalehetőséget. Ekkor a kenyérmezei Országos Sertéshizlaló Vállat brigádvezetője, majd visszatérve Baranyába, először a XIV. sz. Autójavító Vállalat lakatosa, késó'bb a Vörös Szikla TSZ magtárosa, végül 1978-tól 1988-ig a Pécsi Vízműnél portás. Közben az 1970-es években felvette a kapcsolatot az Egyesült Államokba emigrált Nagy Ferenccel, s komolyan kezdett foglalkozni a kisgazdapárt történetének megírásával, illetve a fennmaradt dokumentumok összegyűjtésével. A rendszerváltás megindulásával (1988) kezdeményezője a Független Kisgazdapárt és a Magyar Parasztszövetség újbóli megalakulásának, majd az 1990. évi első szabad választások után, május 2-án a Magyar Országgyűlés alelnökévé választották. Az első parlamenti ciklusban ezt az állami feladatot ellátva, a demoratikus változások következetes megvalósításáért igyekezett az egymással szemben álló politikai felek közt konszenzust teremteni. 1994 áprilisában e tisztségétől megválva visszavonult a politikai élettől, s ekkor erősödött fel addig is tartó publikációs tevékenysége: 1995-ben jelent meg Pécsett a „Politikai utam" c. memoárja, amit több kiadvány is követett volna, de ezek elhúzódása miatt, s idős korára való hivatkozással ezeket a szerződéseket felbontotta. Elete utolsó éveiben rendkívül gazdag irathagyatékának és bibliográfiai anyagának rendezésével foglalkozott, s még életében gondoskodott a gazdag, forrásértékű gyűjtemény közgyűjteménybe kerüléséről. 2001. május 3-án hunyt el Pécsett.