Rozs András (szerk.): A Magyar Kommunista Párt (MKP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) Baranya megyei és pécsi iratainak (1944-1948) repertóriuma - A Baranya Megyei Levéltár segédletei 2. (Pécs, 2005)
FÜGGELÉK
B. főispán 2. A pécsi postafőigazgató az MKP pécsi szervezetének Pécs, 1946 évi október hó 25-én „Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter úr pécsi látogatásával és az ország politikai, gazdasági és pénzügyi helyzetről adandó ismertetésével kapcsolatban felhívtam az összes pécsi postaalkalmazottakat, hogy a nagygyűlésen teljes számban vegyenek részt. A nagygyűlésre a pécsi postások Szakszervezetünk rendezése mellett zárt sorokban fognak felvonulni. Szívélyes üdvözlettel: Tóth Lajos postafőigazgató" 5. Ilku Pál, Pécs városi MKP-titkár Veres Péter újjáépítési miniszternek „A Meszestelepen építendő 400 bányász ház akciónk elérkezett a megvalósulás stádiumához. - Május 11-én lesz az ünnepélyes kapavágás, melyre Miniszter Urat tisztelettel meghívjuk. Érkezésének időpontját, itt-tartózkodásának idejét kérjük sürgősen közölje velünk, hogy a részletes programm (sic!) kidolgozásánál erre figyelemmel lehessünk. Ilku" 1947. április 21-én 6. Ilku Pál, Pécs városi MKP-titkár Rákosi Mátyás elvtársnak „Kedves Rákosi Elvtárs! Május 11-én lesz Meszestelepen az első ünnepélyes kapavágása annak a bányász házépítő akciónak, amelynek során 4 év alatt 400 bányász lakást építünk fel. - Az egész akciót részleteiben ismeri Bérei elvtárs. A házépítési akció a terv felvázolásától kezdve az állami hozzájárulás megszervezéséig tiszta kommunista akció, és ezért is az ünnepélyes kapavágásnak kommunista ünnepély jelleget akarunk adni. Veres Péter bejelentette már, hogy lejön újjáépítési miniszter minőségében. Nagypécs pártvezetősége és a bányász kerület Rákosi elvtársat hívja meg erre az ünnepélyes aktusra. Amennyiben Rákosi elvtárs nem jöhetne le, úgy kérjük Gerő vagy Rajk elvtársat leküldeni szíveskedjék. Sürgős választás (helyesen: válaszát) kérjük arra vonatkozólag, hogy ki jön le és mennyi időt tölt itt, mert a programm (sic!) részleteiben való kidolgozását ettől kell függővé tennünk. Szabadság! Ilku Pál Nagypécs párttitkára" 1947. április 21-én