Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Tanulmányok és forrásközlemények a külföldre szakadt és külföldön élő magyarság történetéből - KISS Z. GÉZA: Drávaszög és Szlavónia református egyházai a 19. századi civilizációváltás idején 1817, 1886

jajdult fel a püspöknek készített jelentésében: „A mi reformált, magyar egyházunkat végveszély fenyegeti!" Magyarrétfalu A település neve nem szerepel a történeti földrajz palettáján, de a jelenlegi helyén volt Petrös (Petres) településsel 1469-ben Alsó Petrus, Felsw Petrus formával is találkozhatunk.

41 Csánki Dezső azt is tudja róla,

42 hogy Eszék vidékén feküdt, és a Kórógyiak tulajdona volt. Sorsa mindenkor összefonódott a fontos drávai átkelőhellyel, amely megélhetési lehetőséget és veszélyt egyaránt jelentett lakói számára. Eredetileg a Dráva közelében feküdt azon a helyen, amelyet még a 19. század végén is „Faluhely"-nek neveztek. Az ellenség elől a nép egy szigetre húzódott, amely akkor a Dráva baranyai oldalán feküdt. Talán ez a „Rétfalu" volt az, ahol a törökök, rácok által háborgatott szlavóniai magyar községek

43 ideiglenes szállást kerestek, a karlócai béke után együtt költöztek a Petresnek nevezett mostani helyre, ahol az oltalmat adó „Rét" funkcióját, az állandó munkát és jövedelmet kínáló „Rév" vette át. Rétfalu lakossága valamelyik szálláshelyén csatlakozott Sztárai Mihály reformációjához. Ha a néhai „Faluhelyen" volt középkori kő vagy tégla templomuk, azt a török bizonyosan beépítette az 1712ben lebontott, régi eszéki várba. Fából való talpasszentegyházuk azonban, bárhol tartózkodtak is bujdosásuk során, mindenkor volt. Ezt látogatták a többé fel nem támadt magyar gyülekezet tagjai, ilyenbe szolgált a szigeti „Kis pap", ezekben hallgatták magyar nyelven Isten igéjét, könyörögtek megtartó hittel a szabadulásért, s a favázra rakott, sárral tapasztott vesszőből emelt falak közül szálltak az égnek Sztárai gyönyörű zsoltárai. Az éren-nádon bujkálok összegyűjtése a belső vándormozgalom és a külső telepítések után, a 18. század derekára vált lehetségessé a Dráva mindkét oldalán. A fordulat Rétfalun akkor állott be, amikor a település az agilis horvát főúr, Pejachevich Márk tulajdona lett. Az új templom állítólag 1752-1756 között épült a birtokokat rendező gróf parancsára és hathatós támogatásával „...majd egészen téglából". További sorsáról Rácz Péter lelkész 1817. évi beszámolójából annyit tudunk, hogy felépülése után „ismételten újíttatott és tsinosíttatott", végre az ő prédikátorsága idején, 1810-ben „...egy kis Porticussal neveltetett, 1811-ben pedig fala négy lábbal feljebb emeltetett, cserép fedél alá, ...az régi tzifra deszkázat helyett stukatúrra vétetett". Egyidejűleg az épület nagyságához illő ablakok is vágattak a falán. Ugyancsak tőle tudjuk, hogy a torony csak 1795-ben épült, Szőke Pál prédikátorságában, bádog sisakkal. Az egyházművészetünk nagyszerű értékeit pusztító, gyilkos folyamat mögött húzódó gondolkodásmódot jól tükrözi egy 19. századi ismert egyházi szerző egyetlen mondata: „Ha az idegen arra utazik, látja a szép paplakot, a még 41 Országos Levéltár. Diplomatárium, 32365. 1469. év. 42 Csánki Dezső, 1894. II. 343. Petrös. 43 Bajafalva, Beczencz, Györgyfalva, Hőgyes, Jakafalva, Lanka, Mosony, Nebosza, Szarócz, Szőcs, Szőllős, Tamási, Tolmány, Újfalu. 44 Csuthy Zsigmond: Szlavóniai magyar helységek. Napkelet, 1859. 58. p. 45 Csikesz Ferenc, 1976. II. rész, 9-11. p. felhasználásával.