Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)
Tanulmányok és forrásközlemények a külföldre szakadt és külföldön élő magyarság történetéből - KISS Z. GÉZA: Drávaszög és Szlavónia református egyházai a 19. századi civilizációváltás idején 1817, 1886
Egy évvel a török elleni rettenetes felszabadító harcokat lezáró karlócai béke (1699. jan. 16.) után két cinpoharat vásároltak, s az újuló élet üzeneteként vésetik rá: „A Csúzai Ekkia (Ekklézsia) Pohara, vette 1700". A szatmári béke (1711) után pedig közvetlenül egy apró cintányér vall a folyamatos gyülekezeti életről: „Sum Ekklesiae Csúza, 1716". A naturális világból való kiemelkedésnek egyik szép, korai bizonyítéka az a terítő, amelynek anyaga még gyolcs, de négy szegeletét aranyfonállal varrott tulipánok díszítik, s a közepén lévő hímzett aranykarikában ott a korjelző szám: 1720. 10 A leltárt készítő lelkész 1817-ben a korai divatváltásnak is tanúja lehetett. 11 Nem tudjuk pontosan, mikor épült szilárd anyagból rakott templomuk, amely 1869-ben új tetőt és berendezést kapott, s ettől kezdve drága toronyóra mutatta a csúzaiaknak az idő múlását. A toronyban kezdettől szolgáló 3 1/2 és 7 mázsás harang mellé 1829-ben öntettek, 1837 forinton egy harmadik harangot. 12 1841-ben egy előszobából, 5 szobából, két konyhából és kamrából álló, továbbá mindenféle gazdasági épülettel ellátott parókiát, 1864-ben emeletes iskolát építettek. Ennek földszintjén 2 tanterem, könyvtár, szertár és emeletén 2 szobás tanítói lakás volt. 1882-ben a Börgöngye nevű pincesoron is megújult és korszerű berendezést kapott az eklézsia két piceháza. Daróc Fényekkel s növekvő árnyakkal egyaránt találkozunk a püspök jelentésében. Zsindelyes templomát 1812-ben építették. A régi csengettyű mellé 1820-ban egy 9, 1831-ben egy 5 1/2 mázsás harangot vásároltak, s az utóbbit kezdettől „új harang" néven emlegették Darócon. A templom tetejét 1842-ben cserép alá vették, 1867-ben 5 öl hosszú, 3 öl széles cinteremmel bővítették. 1868-ban „az egész község számára és örömére" negyedeket is verő toronyórát szereztek, az apatini Pump testvérekkel pedig 1000 forintos költséggel nyolcváltozatos orgonát állíttattak fel. 1866-1867 években 9 öl hosszú, 6 öl széles, „díszes, kényelmes" paplakot, 1879-ben 25 öl hosszú, 3 öl széles iskolaházat építettek. Volt benne 2 korszerű tanterem és a „tanító hasznára" 3 szoba, 2 konyha, kamra, pince, külső folyosóval. Ebben a jelentésben bukkantak elő olyan „világi" természetű összefüggések, mint eladósodás-fényűzés-szegényedés. A lelkész ugyan a pénzszerzés lehetőségét kínáló dárdai takarékpénztárat okolja, de a finomabb anyagok utáni vágy már 1817-ben is kitapintható az egyházak vásárlásaiban éppen úgy, mint a hívek adományaiban. 13 Az eklézsiát fenyegető legnagyobb veszélyt Darócon is a gyü10 RL PL: 1817. Csúza. A körön belül: Életnek kenyere Christus és élő víz felirat, kívül pedig két egymással szembeforduló aranymadár tart egy szívet ezzel az inszkripcióval: Kik szomjúhoztok vegyetek bort és tejet. 11 Kormeghatározás nélkül említ egy sávolyos, rojtos abroszt, de 1815. dátummal ír egy selyemvirágokkal kivarrott nagy térítőről. 12 Felirata: Fudit Henricus Eberhardt Pestini MDCCCXXIX. Pondero 1284 libras. - 1874-ig a libra = 1 bécsi font = 561 gr. 13 RL PL: 1817. Daróc. Az úrasztali tárgyak között arannyal futtatott pohárral, három angyalra támaszkodó, törölgető kannával, kék mintájú, virágos edénnyel stb találkozunk. A vászon holmikról hallgat, csak egy fehérselyem abroszról beszél, amelyet egy-egy zöld falú sárga, illetve veres virágú hosszú terítő ívelt át.