Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Tanulmányok és forrásközlemények a nemzeti és nemzetiségi kérdés történetéből - SAROSÁCZ GYÖRGY: A Pécs környéki bosnyákok (horvátok) állattartása

eladni. Az első osztályú hízott állatokat Németországba, a másodosztályúakat Olaszországba szállították. Az állatfajták nagy többsége egyéb pirostarka (1731 db) volt, szimentáli 211 db, erdélyi magyar 97 db. A sertések száma 4236 db. Az állatállomány összeírása a sertéseknél mutatja a legnagyobb hiányosságot, illetve utal a pontatlanságra. Átának ebben az időben egyetlen kocája és hízója sem volt, ami elképzelhetetlen. Minden kocára csak másfél malac jutott, ez is igen kevés. A süldők száma 2411 db, a hízóké 350 db. A szegényebb rétegeket kivéve általános volt, hogy hizlalásra egy éves süldőket állítottak be. A sertéseket a legelőre a kanász egész éven át minden nap, még ha rossz idő volt is, kihajtotta. Késő őszi és téli hónapokban csak néhány órát voltak a legelőn. A malacok és a süldők kihajtása mindig tavasszal történt: a kanásznak néhány napig segítettek,, amíg a falkát megszokták. Estefelé eléjük mentek, és hazahajtották őket, később már csak a kapunál várták, hogy haza találjanak. A betanításuk aránylag gyorsan ment, egy hét kellett hozzá. A-süldőket a legelőre szeptemberig hajtották ki. Hizlalásukat egyes gazdák már cséplés után elkezdték. A szegények a félérett, tejes kukoricát csutkástól apróra vágták és úgy etették. A hizlalást csak a módosabb gazdák kezdték árpával. A kukoricát egyesek morzsoltan vagy darának leforrázva etették. Voltak, akik burgonyát is főztek hozzá, és azt darával keverve etették abban a hitben, hogy attól jobban híznak. A többi sertést év közben moslékkal, krumplival, répával, zölddel (csalán, lucerna), korpával, darával etették, a szoptatós kocáknak vöröslisztet adtak. A hízott sertések száma nagyobb volt, mert még a földnélküliek is azon voltak, hogy minden évben sertést vágjanak. Év közben sertéshízlalással senki nem foglalkozott. A gazdák nagy többsége a saját szükségletén kívül minden télen a pécsi piacon 1-2 db hízott sertést eladott. A sertések közül túlsúlyban a zsírfajtákat (2650 db) tenyésztették, de már kezdtek elterjedni a húst adó fajták (1856 db). Minden községben volt egy-két gazda, aki értett a borjak és a malacok heréléséhez. A munkájukért legtöbben nem kértek semmit, a pipázóknak esetleg vettek egy pakli dohányt, pálikával viszont mindenütt megkínálták őket. A herélést az állatokon néhány hetes korukban végezték el, mert a sebhely ekkor gyógyult a leggyorsabban. A legtöbb gazda tartott anyakocát, a módosabbak 2-3 darabot. Gazdálkodásukban az állattartás végig megtartotta vezető szerepét. Erre már a 19. században a megyei vezetők is felfigyeltek. Az állatok kiválasztására és nevelésére mindig nagy gondot fordítottak. Haas Mihály Baranyáról írt monogárfiájában megjegyzi, hogy a magyarok, a szerbek és horvátok teheneiket ritkán fejik, csakhogy erős borjút nevelhessenek. Kiemeli, hogy a németek a tejet és vajat többre becsülik, de hozzáteszi, hogy a „rác", ha szabad, a tej miatt kecskét tart.

34 Több adat megerősíti a fentieket, hogy a boszniai horvátok a tejtermelés miatt sok kecskét tenyésztettek. Ezt a pásztorok összeírása is bizonyítja, amely szerint Kökényben, Személyben, Szőkéden és Udvardon (Pécsudvard) a kecskéket elkülönítve legeltették. A többi községben, ahol nem volt külön kecskepásztor, birkákkal vagy sertésekkel jártak a legelőre, de számuk itt is jelentős lehetett. Az adatközlők szerint a tej és a belőle készült termékek fogyasztása egykor magas volt. A teheneken és a kecskéken kívül a juhokat is rendszeresen fejték. Tenyésztésük az igénytelenségüknek, a jó minőségű tejnek és a községek 34 Haas M.: im. 95. p.