Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Tanulmányok és forrásközlemények a nemzeti és nemzetiségi kérdés történetéből - SAROSÁCZ GYÖRGY: A Pécs környéki bosnyákok (horvátok) állattartása

a réti széna is elfogyott, a saroglyába árpa- vagy zabszalmát tettek, hogy az állatok azt rágcsálják. Az állatok alól reggel és este kihordták a trágyát, de délben szintén kihúzták alóluk. A friss szalmát este hozták, ha túl sok volt belőle, a felesleget mindig a jászol alá tették. Reggel a száraz szalmát a lábak elől hátrahúzták, hogy a jószág ne feküdjön csupasz téglán. Az etetés mindig férfiak munkája volt. Az állatok tisztítását: vakarását és kefélését reggel végezték. A lovak tisztántartására különös gondot fordítottak, a jármozó tinókat, ökröket, teheneket szintén minden nap leápolták. Legnehezebb a szarvasmarhákat volt tisztántartani, mert állandóan belefeküdtek a trágyába. Ezért, ha a gazda .odahaza volt, napközben a trágyát többszöt eldobálta alóluk. A legelőre nem járó jószágot és a csikókat szokás volt a vasárnap reggeli etetés után a falu utcáin rendszeresen megjárattatni, ha zárt kertjük volt, meghatározatlan időre szabadon engedték. A megfelelő apaállatról, bikáról és kanról minden község már a 18. század második felétől gondoskodott. A bírói számadásokban az eladott apaállatok értéke és a vásárlás alkalmával megivott áldomás összege szerepel.

28 Nincsenek adataink, hogy a községek valaha méneket tartottak volna. Az apaállatok száma csak egy bikából és 1-2 db kanból állt, mert a kis településekben többre nem volt szükség. A tenyészállatokat két évente cserélték: a kant nyivános árverésen a legtöbbet ígérőnek adták el (aki hizlalás miatt vette meg, de előbb kiherélték), a bikát pedig a mészárosnak. A tenyészállatokat nem helyben, hanem a környező községekben vásárolták. Az apaállatok etetését és gondozását szintén nyilvános árverésen, de a legkevesebbért elvállaló gazdának adták ki egy évre, esetleg kettőre. A legelőre csak a kant hajtották ki, a bikát mindig istállóban tartották. A megtermékenyítendő üszőt és tehenet mindig a bikát gondozó gazda udvarába vezették, aki erre az alkalomra az istállóból vasrúdon és kötélen kivezette. A bikák gondozására igen kevesen vállalkoztak, mert egy részük kevésbé volt szelíd, és a 4-5 éves állattal nehezen bírtak. Vannak adataink arról, hogy a gondozóját agyontaposta vagy megnyomorította. Az olyan állatnak, amely nem hagyta magát megvakarni és lekefélni, „pipát" kötöttek az orrára és a fejét magasra felhúzták, hogy ne tudjon rúgni. A tehenek között is akadt olyan, amely nem hagyta magát megfejni, szintén pipára kötötték, de a lovat is, amely nem hagyta magát megpatkolni. Voltak olyan állatok is, amelyek közé csak megszokott gazdájuk mehetett. Az egyes teheneket mindig megszokott személy tudta csak megfejni, különben nem adták le a tejet. A rugós és harapós jószágot a tulajdonos mészárosnak adta el, mert félt attól, hogy a családtagok közül valakit megnyomorít. A századforduló előtt a felső szervek megpróbálták irányítani és bizonyos mértékben szabályozni a falu állattartását. 1899-ben a földművelésügyi miniszter 20319. számú rendeletében előírja, hogy a községek kötelesek megfelelő tenyészmént beszerezni.

29 Pogány és Szalánta képviselőtestülete az erre vonatkozó főszolgabírói utasítást azzal az indokkal nem fogadta el, hogy a község lakói 28 BML Alisp. i. 78/1816. Áta 1816-ban a község bikáját eladta 75-Ft-ért. 29 Személyben a bika halálra taposta Zab nevű gondozóját, Bláskovics nevezetűt pedig megnyomorította.