Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Források és tanulmányok a gazdaság, társadalom és politika történetéből - ÓDOR IMRE: Nemesi társadalom a török hódoltság utáni Baranyában

azonban a következő évtizedek jelentős baranyai családjává lett, így többek között a Hölbling, Friebaisz, Hegyi.*

3 A megyegyűlések rendszeres résztvevői között még a káptalan képviselőit kell említenünk, így Kasó István, Kapuchy György, Glavinich Sebestyén és Peicsus Kristóf kanonokokat. A közgyűlések résztvevőinek száma időszakunkban 20 fő körül mozgott. Mondhatni családi körben, de korántsem családias légkörben zajlottak a megye legfőbb irányítói fórumának ülései. A püspök főispán ós a vármegye közt kezdettől fogva feszült volt a viszony, s az ellentét már Madarász alispánná választásakor kiéleződött, igazából az 1713as tisztújításban csúcsosodott ki. Mivel a megyei tisztségekre Baranyában a 18. század eleién egyetlen kétségtelen nemes sem akadt, azokat idegenekkel kellett betölteni. A vármegye tisztviselői tehát idegenek és többségükben birtoktalan, szegény nemesek voltak. Az itt élő népességgel szinte semmi kapcsolatuk nem volt, kivéve a nagybirtokosokat. A megyei tisztséget vállalók korábban uradalmi prefektusok vagy fiskálisok voltak, akiknek uraikhoz fűződő kapcsolataik a megyei szolgálatba lépve sem szakadtak meg. A századelő tisztújításai a megye hatalmi tényezőinek: Nesselrode püspök, az Esterházyak és a Battyhányak összecsapásának szinterei. Nesselrode a főispáni fennhatósága alá tartozó Tolnából hozott nemeseket (így például Daróczy Ferencet 1713-ban), akiket megyei tisztségekbe segített. Az Esterházyaknak több alkalommal is (1710, 1715) sikerült dombóvári uradalmuk prefektusát, Madarász Lászlót*

5 az alispáni székbe juttatni. Az meg a Battyhányak erejét jelezte, s pozíciók javulását eredményezte, amikor „emberük", Hoitsy Mihály foglalta el az alispáni tisztet. A küzdelem, amely különösen az 1713-19 közti időszakban vált hevessé, gyakorta nem várt fordulatokat hozott.

46 1713-ban például két tisztikar is létezett, jelentősen gátolva a működés hatékonyságát. A következmény a főispán által igényelt kormányzati vizsgálat lett, de az áttekinthetetlen helyzet eleve eredménytelenségre kárhoztatta a bizottság tevékenységét. A főispán kudarcaként értelmezhető az 1715-ös restauráció is, amely Madarász választási győzelmével zárult. Konok kitartásának gyümölcse végül 1716-ban mégis beérett. Kihasználva Madarász távollótét (alispáni teendői szólították Somogyba) előbb bizalmi emberét, Gyurekovits Pétert nevezte ki jegyzővé, majd a vármegye pecsétjét is megszervezve a közgyűléssel megfosztatta az alispánt tisztétől, s Daróczy Ferenc megválasztásával tette teljessé sikerét. Az 1718. évi tisztújítás alkalmával Daróczyt ugyan nem erősítették meg hivatalában (1719-ben már Tolna alispánja), de az alispánná választott Passardi János Pál hagyományosan jó kapcsolata a püspökkel nyilvánvalóan hozzájárult a megyei politikai élet konszolidációjához. Ezt, valamint a csekély érdeklődóst is jelzi, hogy 1723-ban a tisztújító közgyűlésen az alispáni jelöltekre {Kun Ferenc, Gyurekovits Péter, Petrovszky József) mindössze 19-en szavaztak. A szavazatok ará^Angyal: i.m. 64.p. ^Baranya vármegye első tisztújításait lásd BML Kgy. jkv. 1703-1710., továbbá a vármegye kétségtelen nemeseinek lajstromát. BML IV.3.C. Nemesi lajstromok 1. ^Bővebben Németh Béla: Madarász László baranyai alispánról. Pécsi Napló, 1900. január 14. 24.p. küzdelmet nyomon követi Angyal: i.m. 65-66.p.