Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)
Források és tanulmányok a gazdaság, társadalom és politika történetéből - SZITA LÁSZLÓ: „A század legkeményebb, legvéresebb csatája" (1691 .aug. 1-31.) Dokumentumok a szalánkeméni csata történetéhez
hívén, hogy ezzel nemcsak a visszavonulást vágja el, hanem a törökök elmondása szerint, minket egyszer s mindenkorra elpusztít. Ez viszont Isten kegyelméből, a kereszténység javára 19-én, a következő napon egészen másként történt: A gyalogság nagyobb részét, azaz 20 zászlóaljat, pontosabban 4 Ernst Starhemberg-, 1 Salm-, 3 Souches-, 1 Beck-, 3 brandenburgi, 3 Guido Starhemberg, 1 Kaunitz, 1 Gizzola, 2 Oetting, 1 Vaudemont zászlóaljat gróf Souches táborszernagy és Guido von Starhemberg vezérőrnagy parancsnoklatával napkeltekor a Duna felé eső magaslaton helyezték el és támogatásukra 2 lovasezredet is, a Neuburg- ós a Hollstein-ezredeket Christian von Hollstein herceg és von Arenberg herceg vezérőrnagyok vezetésével, valamint a legjobb lövegek ós a nehéz tüzérséget jobbjával a Duna mellett, szemben a török táborral. A fennmaradó sereget ugyancsak a szokásos zászlóaljak szerinti rendben, szemben az ellenséggel; és e helyzetből egy bomba által adott jelre 200 lépésnyire megközelítették az ellenséget. Akkor mindkét oldalon megkezdődött az ágyúzás. Bár úgy tervezték, hogy a balszárnnyal gróf Dünnewald tábornagy és gróf Styrum tábornok vezetése alatt egy kicsit előbb támadnak, mint a jobbszárny, hol Őméltósága, az őrgróf tartózkodott, hogy ezáltal helyet készítsenek a hegyen, a jó állapotú és közel 80 ágyúval ellátott ellenséges sánccal szemben álló gyalogságnak. Majd az ellenséges lovasságot legyőzve, mely a síkon velünk szemben egyenletesen felállt, ott, hol a tábort még csak kissé vagy egyáltalán nem sáncolták el, benyomulhassanak, de a balszárny, valamint a Corpo di Battaglia a magas fű és bokrok miatti nehéz menet következében ós a nagy távolság miatt is túlságosan sokáig lemaradt, a jobbszárny viszont túl korán támadott, és mivel azt szükségszerűen meg kellett támogatnia a magaslatról a gyalogság többi részének, megkezdődött a harc, melynek során mindjárt kezdetben a gyalogság egy része az ellenséges sánc árkáig ós árkába jutott. Miután viszont a janicsárok szokatlanul erős tüzétől, kik egy mély árokkal védett mellvéd mögött álltak, hamarosan sok magasabb és alacsonyabb rangú tiszt, gróf Souches táborszernagy úr is megsebesült, a gyalogság említett része egy erős ellenséges kitörést követően valamennyire visszahúzódott. De hamarosan 4 ezred sietett segítségükre, a Neuburg-, Hollstein-, St. Croy és Darmstattezredek von Hollstein herceg és von Arenberg herceg vezérőrnagyok vezetésével, kik keményen előrelendültek az ellenséges sánc felé, valamint gróf Guido von Starhemberg tábornok jó példája és lelkesítése nyomán újra felálltak ós ismét az ellenségre támadtak, mely roham többször is megismétlődött. Az ellenség hihetetlen ellenállása miatt több alkalommal kialakult zavart minden esetben helyrehozták az említett tábornokok, a többi derék és kitűnő gyalogsági tiszt és a magaslaton álló zászlóaljak. Mégis a csata végéig, 3 órától késő éjszakáig oly erővel folyt a harc, hogy az említett gyalogságból és a magasabb tisztekből, amennyire tudjuk, mindenki elesett; Guido von Starhembergen és Carl von Vaudemont herceg ezredesen kívül, kik viszont mindkettek megsebesültek 5 . Közben a sereg többi része sem pihent, éspedig először a balszárnyon a Castelli és a Hofkirchen-dandárok űzték vissza bátran a nagy erővel támadó ellenséget. Miután az egy tömegbe összegyűlő ellenség nagy lendülettel és nem tekintve az ágyúk és kisebb ágyúk tüzére a jobbszárnyra, gróf Serau dandárjára vágott, mely a nagy ellenséges erő miatt és mivel e szárny egy része ki volt téve az ellenséges gyalogság és az ágyúk tüzének, hiába az említett vezérőrnagy 5 Az elesettek listáját lásd az 1691. augusztus 19-i dokumentumban.
