Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - TILKOVSZKY LÓRÁNT: Nemzetisógpolitika Magyarországon 1918/1919-1944/1945

sen viselkedni. Az SS birodalmi vezére, Himmler, aki a náci Németország hatalompolitikája eszközeivó tett külföldi német népcsoport-szervezetek felett a legfelsőbb felügyeletet gyakorolta, ismételten rendre utasította Basch-t, a magyarországi német népcsoport-vezetőt, figyelmeztetve, hagyjon fel a magyarsággal szembeni német „népiségi harcával" (Volkstumskampf), s az legyen legfőbb gondja, hogy a magyarországi németség minél több katonát és terményt adjon Németországnak.

60 A háborúban résztvevő magyar honvédhadseregnek is megvoltak a maga nemzetiségi problémái. Jóllehet hallatszottak olyan vélemények is, hogy a magyar vér kímélése végett elsősorban nemzetiségiekből kellene a frontalakulatokat felállítani, az a felfogás lett a mérvadó, hogy a nemzetiségiek, különösen az átcsatolt területekről származók, megbízhatatlanok. Ennek megfelelően megszabták, hogy a nemzetiségiek részaránya a magyar hadsereg alakulatainál nem haladhatja meg a 20-25 %-ot (ez nagyjából megfelelt az ország nemzetiségi lakossága számarányának), másrészt abban törtónt megállapodás, hogy a megbízhatóság szempontjából különlegesen kezelt, ún. „védett alakulatok" állományába nem vehetők más nemzetiségek, csak németek. A honvédség „teljesen védett" alakulatai közé sorolt péncélosok, ejtőernyősök, határszolgálati és erődcsapatoknak 80%-ban magyarokból kellett állniuk, a fennmaradó 20%-ot kizárólag német nemzetiségűekkel lehetett betölteni; a repülőknél azonban 90% volt a magyarok aránya a 10%-ig engedélyezett német nemzetiségűekkel szemben. A „részben védett" alakulatok (híradósok, gépkocsizó lövészek, csapatlovasság) legénysége 20%-os nemzetiségi részarányán belül fele részben egyéb nemzetiségűek is lehettek, de csak körülhatárolt beosztásokban (kocsis, lóápoló, stb.). A „nem védett" alakulatokban (gyalogság, műszakiak, tüzérség, folyamőrség) a legénység 75%-ban volt magyar, 5%-ban német és 20%-ban egyéb nemzetiségű. A megszabott arányok megtartására ügyeltek. Ha előfordult, hogy egyik-másik alakulatnál a magyar veszteségek pótlása nemzetiségiekkel törtónt, kifogásolták és korrigálni igyekeztek; a leváltásoknál, szabadságoltatásoknál is az lett az irányelv, hogy magyart csak magyarral, nemzetiségit csak saját nemzetiségével lehet helyettesíteni.

61 Az észak-erdélyi románok, valamint a délvidéki szerbek, horvátok fegyveres alkalmazása tekintetében különösen óvatosak voltak. Ezekből a kétes megbízhatóságúakból a fegyveres alakulatok mellé egynemű nemzetiségi műszaki osztagokat szerveztek, ahol fegyveres kiképzésben is részesültek ugyan, de részleges átsorolásukról csak bizonyos idő elteltével döntöttek. Az eleve megbízhatatlannak minősítettek egyáltalán nem kaptak kezükbe fegyvert, hanem a „közérdekű munkaszolgálat" keretében felállított nemzetiségi zászlóaljak századaiba kerültek, s részben nagybirtokokon, részben ipari nagyüzemekben dolgoztatták őket. Egy-egy nemzetiségi munkaszázad csak azonos nemzetisógűekből állhatott. A román munkásszázadok egy fajtáját „magyar-román munkásszázad" elnevezéssel illették: ezekbe azokat tömörítették, akiket elrománosított magyaroknak tartottak: átnevelósükre, visszamagyarosításukra külön gondot fordítottak. Mivel a dél-erdélyi magyar nemzetiségű katonakötelesek viszont ezalatt a román hadsereg által létesített munkatáborokban sínylődtek, a magyar kormány 80 Tilkovszky Lóránt: A Volksbund szerepe Magyarország második világháborús történetében. Történelmi Szemle, 1968.3-4.sz. 294-312.p. 61 Tilkovszky Lóránt: Nemzetiségek és a magyar hadsereg. História, 1984.5-6sz. 52-53. p.