Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - GERHARD SEEWANN: A magyarországi németek fejlődése. A nyelv és a tradíciók megőrzésének lehetőségei

kormányzóhoz intézett egyik memorandumában 1939. január 14-én előrevetítette, hogy egy Németország ós Magyarország közti politikai összeütközés esetén félő, hogy a német kisebbség a mindkét oldalon érvényre juttatott érdekek játékszerekónt a két malomkő közt felmorzsolódik, felőrlődik. A második világháború folyamán és főleg azt követően kitűnt: éppen ez volt az az ár, amit a német kisebbségnek fizetnie kellett politikai zsákutcába kerüléséért, melyet a két hatalom idézett elő, és amelybe politikai radikalizálódása és ideologizálódása révén jutott. Mit jelent hát 1945 katasztrófája, a magyarországi németség az évben történt megterhelése a fasizmus és nemzetárulás kollektív felelősségével, a rákövetkező kitelepítéssel, mely a kisebbséget számában felére csökkentette? Mit jelent ez a katasztrófa, mint az azt követő időszak napjainkig tartó fejlődósének kiindulópontja? Az 1945 utáni események a két világháború közti időszak etnikai közösségi életének önmagában pozitív tapasztalatát, az etnikai szolidaritást teljes egészében ellenkező irányába fordították, és minden addig kialakított és kifejlődött csoport- és közösségi tevékenységet és értéket az említett zsákutcába vivő tévút következtében diszkreditáltak. A magyarországi németséghez tartozó egyén amennyiben hazájában kívánt maradni - egzisztenciája megőrzése érdekében arra kényszerült, hogy etnikai öntudatát és az azzal kapcsolatos értékeket megtagadja, csoportlótét maradéktalanul feladja. Ezáltal a magyarországi németség arra a fejlődési fokra esett vissza, mely az identitásvesztés szempontjából fejlődésének század eleji kiindulópontjáboz hasonlítható, csak időközben a bevezetőben már vázolt csoportképző és emancipációs folyamat feltételei lényegesen megnehezedtek. Hogyan alakult tehát fejlődése 1945 után egy szellemileg-erkölcsileg leromlott ország, a belső és külső pusztulás itt csupán jelezhető talaján, mikor sokkal kevesebb maradt épen, mint amit pl. 1918-ban a fejlődós lehetőségeit illetően feltalálhattunk? A magyarországi németség történetét 1945-től napjainkig néhány alapvető változás határozza meg, melyek egyben ezen időszak lényegesebb cezúráit is jelentik. A menekülést és kitelepítést a politikai diszkrimináció és társadalmi, kiközösítés szakasza követte, majd egy mélyreható társadalmi változás, végül a politikai és kulturális élet tartós liberalizálódása, jelentős kihatással a magyar nemzetiségi politika alakulására. Ezen cezúrák kronológiáját tekintve, politikai szempontból 1948/49, 1955, 1968 és az 1983-as esztendő említendő. Az 1948as év a kitelepítés lezárulását jelenti, 1949-ben hozták az első szocialista alkotmányt, melyben a nemzetiségi lakosság elvi egyenjogúságát rögzítették, ami a magyarországi németség számára csak 1955-tel, egy legális szövetség alapításával vált valósággá, legalábbis kezdeteiben. 1968-ban következett be a magyar nemzetiségi politika alapvető újraorientálódása, melyet 1983-ban mégegyszer jelentős mértékben módosítottak. Ha a cezúrákat a társadalmi-gazdasági változásokat figyelembe véve határozzuk meg, melyek természetesen már össztársadalmi méretekben vizsgálandók, két ilyen cezúrát tehetünk: az 1961-es évet, melyben lezárult a mezőgazdaság kényszerkollektivizálása, ami éppen a nemzetiségi lakosság számára jelentett alapvető változásokat elsődlegesen falusi életviszonyaiban; a második cezúra az 1975-ös év, melyben először csökkent az iparban foglalkoztatottak száma. Ez értelmezhető a magyar társadalmi struktúra 70-es évekre tehető konszolidálódá-