Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - SOLYMÁR IMRE: Gazdaságcentrikus értékrend, gazdasági magatartás. Adalékok a dél-dunántúli németek mentalitástörténetéhez

Baranya egyik korai leírója Bayer Márton. Munkájában a baranyai svábok jól felismerhető származásbeli és vallásbeli megosztottságára helyezi a hangsúlyt. A kialakuló többnyelvűség a formálódó együttélésre, a német tájnyelvek azonosíthatósága a tartományi eredet-tudatra utal.

86 A gazdasági kérdések közül figyelemreméltó annak rögzítése, hogy nincs önálló baranyai dohánytermelés, jóllehet az 1780-as évek trieszti szállításai óta a „Pétsi dohány" szinte fogalom. A termesztésnek részben Somogy, részben Tolna németlakta vidékei a centrumai, s e kettőhöz illeszkednek a szomszédos baranyai falvak is.

87 A későbbiek ismeretében érdekesek a borfogyasztással kapcsolatos jelzései is.

88 Amit Bayer mellőz, Strázsay János topográfiai leírása bepótolja. ír pl. a baranyai nemzetiségek eltérő mentalitásáról. Általánosságban az anyanemzet nemzeti jellemvonásai ütköznek ki rajtuk - véli -, így aztán „...által vivén minden felekezet magára nemzetiségének eredeti tulajdonát, azok egyveledésekben is, mind Életmódjukban, mind pedig miveltségi és Character vonatjokban egymástól annyira külömböznek".

89 Öt etnikumot jellemez: magyarokat, németeket, szerbeket és horvátokat együtt, zsidókat és végül a cigányokat. Nála a táji-, illetve az etnikai munkamegosztás minősítő kategóriája, hogy melyiküknek mi a „fő hajlandóságok", illetve „munkásság-körök".

90 Tanulságos számunkra az a megközelítés, ahogy a baranyai magyarok alacsonyabb munkanitenzitását megmagyarázza. Jóllehet bírnák, „...kómélvón azonban testi tehetségét és Hazájában otthon érezvén magát...", nem teszik. Ami a kisebb szorgalmatosság mellett arra is utal, hogy a haza vendégajkú lakosai talán telepes-mivoltuk miatt is igyekvőbbek. Ezt követően pedig tisztán és világosan megfogalmazza a dél-dunántúli németekre máig jellemző munkaintenzív termeléssel szemben a magyarok extenzitásra törekvését: „...természetes hajlandóságát nem szorgalmának emelésével, hanem könnyebb úton, gazdaságának kitágításával kívánja teljesíteBayer Márton 1822. 27. p eredeti Frankóniai, Fuldai, vagy Sváb beszedjek és ruházatjok még most is fönn tartják, jóllehet hellyel-hellyel, a hol Magyarokkal vagy Szerblusokkal (!) vegyítve laknak, ezek nyelvét is megtanulják." 87 Uo. 13. p. ^Uo. 15. p. A szőlőmunkákban, kaszáláskor a mezei munkásokat szokás volt „itatni". Ugyanebből a korból, Somogyból és a Balaton mellékéről származó megfigyelés a magyar vendégszeretetről: erővel is itatja legjobb borából a legelőször látott idegent is..." Hrabovszky Dávid 1827. 98. p. A szerző ezt a vonást a nemzeti karakter „fő billyegének" mondja. ^Strázsay János 1823. 59. p. 90 A magyaroknak a földművelés és a marhatenyésztés, a németeknek a borászat - amellett, hogy földművelők is -, a szerbeknek és horvátoknak a sertés-, juh- és szarvasmarha-tenyésztés a fő foglalatosságuk. A zsidók kereskednek. A cigányok csereberélnek és „lovat lopnak". Uo. 59-60. p. Az etnikai munkamegosztás korabeli szemléletét jól mutatja Csaplovics János etnográfiai értekezése, mely egy helyütt felsorolja, mely nemzet(iség) jellemzően „mivel kedveskedik" a nagy „Nemzeti Konyhára". Csaplovics János 1822. IV. kötet, 47. p. 9

^Strázsay János 1823. 59. p. Tanulságos mindezt összevetni az országosan is megformálódott sztereotip jellemzéssel. Csaplovics János összehasonlító aforizmáiban: „...Gazdálkodásában kedveli a Magyar a mezei széles munkát, - a Sváb kissebbre szorítja magát, de jobban kimivel s megtakarít, mindent..." A munka intenzitásának szezonális jellegét, illetve folyamatos voltát egy másik kijelentése szemlélteti: dolgozásban a Magyar erősen, magát mutatva, izzadtig dolgozik, denem mindég van reá kedve... a Sváb sokat és (egy)folytában, de nem ollyan nagy erővel..." Csaplovics János 1822. VI. kötet, 88-89. p.