Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - NAGY IMRE GÁBOR: Névmagyarosítási törekvések a dualizmus kori Pécsett és Baranyában 1867-1895

községben kettő, 33 községben egy névmagyarosítás törtónt. A névmagyarosítás tehát - Pécset nem számítva - Baranya vármegye 357 községéből mindössze 53-at, a községek 15%-át érintette. A baranyai falvak nemzetiségeit a névmagyarosítás nem érintette. A községekben csak 1-1 lelkész, tanító községi jegyző, csendőr, államhivatalnok, erdő-, ill. gazdatiszt, elvétve 1-1 iparos, kereskedő s még ritkábban földműves magyarosított. Jellemző példának tekinthetjük Abaligetet, ahol 1867-68-ban a falu lelkésze, tanítója, jegyzője s a molnár, aki akkoriban szintén elismert személy volt, egyszerre magyarosította meg a nevét. Összességében a falvakban a hivatalnokok, értelmiség, ill. azok magyarosítottak, akik valamiképpen kiemelkedtek a falusi közösségekből, ós a magyar államhoz való kötődésüket a nevük magyarosításával is hangsúlyozni kívánták. A felvett családi nevek A névmagyarosításnál kétségkívül a névválasztás szülte a legnagyobb indulatokat, ugyanis a dualizmusban bármilyen családi név szabadon felvehető volt. Telkes Simon, a névmagyarosítás apostola maga is azt írta, hogy a „feltűnőbb ós történeti nevezetességű nevek felvétele minden körülmények közt kerülendő". Bár ő korántsem tekintette károsnak és nagy problémának, ha valaki Zrínyire, Hunyadira magyarosította meg a nevét.

91 A régi családi név védelmében pl. Mosón vármegye törvényhatósági bizottsága 1882-ben javasolta a képviselőháznak, hogy a belügyminiszterrel névmagyarosítási törvényjavaslatot dolgoztasson ki.

92 A feliratot, amelyet az antiszemitizmus is ösztönözhetett, Baranya megye törvényhatósági bizottsága nem támogatta.

93 A történelmi nevek védelmében egyetlenegy sikertelen alispáni intézkedésről tudunk. 1883-ban, amikor a megye Armuth Nándor (63. sz.) mohácsi végzett joghallgató névmagyarosítási kérelmét felterjesztette a belügyminiszterhez, javasolta, „miszerint tekintettel az »Apor« név történelmi múltjára, folyamodó felet utasítani méltóztatnék, hogy nevének magyarosítása céljából ne az Apor, hanem más nevet választani szíveskedjék".

94 Az ezt elutasító belügyminiszteri rendelet után a megye többé nem kifogásolta a választott neveket. 1918 után a belügyminisztérium a történelmi és a túl gyakori nevek felvételét megakadályozta. Ezt a gyakorlatot erősítette meg az 1933. július 22-i 40200. sz. belügyminiszteri rendelet, amely közreadta „A védelemben részesülő ós a sokszor felvett nevek jegyzókét"-t, ós a benne foglalt nevek választását megtiltotta.

95 A történelmi nevek védelmében a belügyminisztérium csak annyit tett, hogy a régies írásmódú, aá, oó, eö, ch, th, ts, ss, ff, y stb. nevek felvételét elvileg nem engedélyezte. A régies írásmódú, főként „y"-os végződésű nevek használatát Telkes i. m. 5-9. p. Az élő, létező családnevek felvételét hibásnak tartotta pl. Századunk névváltoztatásai i. m. 2. p. is. 92 BML Bvm. alisp. ir. 1655/1833. 83 U. o. Bvm. tőrvényhatósági biz. jkv. 300/1883(ápr. 10.) 94 U. o. Bvm. alisp. ir. 6915/1883. 95 Magyarországi rendeletek tára. 1933. 3. köt. 259. sz. 2313-2316. p. Johann Weidlein: Zur Geschichte der Namensmadjarisierungen. In: Südostdeutsches Archiv. 1967. X. köt. Szerk. Theodor Mayer. München, Verlag R. Oldenbourg, 1967. 180. p.