Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - SAROSÁCZ GYÖRGY: Fejezetek a Pécs környéki bosnyákok(horvátok) szántóföldi és kertgazdálkodásáról

kukoricát. Egyes termények dézsmáját mi módon váltották ki készpénzzel, arra nincsenek pontos adataink. A megye közgyűlése minden terménynek évről évre meghatározta az árát. Feltételezhető, hogy ezek az árak a dózsma megváltására is vonatkoznak. A dézsmát a kukoricánál csutásan adták le. A megye 1803-as 1944.SZ. közgyűlési határozata szerint a dézsmálást odahaza kell elvégezni. Kukoricából tized helyett a földesúr kilencedet szed. A megyének ezt a határozatát a káptalani uradalom 27 év után, 1830-ban megváltoztatta, ós a kilenced szedését a helyszínen, a kukoricaföldeken rendelte el. A kökényi jobbágyok panasszal fordultak a megyéhez, hogy ezzel a döntéssel ők lesznek megkárosítva, mert esőzések miatt a kukoricájuk kint fog maradni. Ugyanakkor a gabonatermelésük ebben az esztendőben gyenge volt, és nagy szükségük van a kenyér pótlására. Felajánlották, hogy hajlandók több kukoricát adni, csak a földesúr törölje el a helyszíni dézsmát. Kérésüket a káptalan azzal utasította el, hogy a kukoricájuk egy részét nem szedték le, hanem kint hagyták.

42 Úgy tűnik, hogy nem egyetlen jelenség volt ez a megyében: a bólyi uradalom 1834-ben minden hozzátartozó helység számára elrendeli, hogy kukoricából szedés előtt próbatörést kell végezni, de „abban az apródézsma is benne legyen".

43 Az utóbbin feltételezhető, hogy a takarmánytököt és a kendermagot kell érteni, noha idetartozik a bab és a lencse is. A próbaszedés módjáról a levéltári adatok nem tudósítanak bennünket, hogy az gazdánként, dűlőnként törtónt-e, továbbá bizonyos sorokat vettek-e alapul, stb. Tény, hogy az uradalom a tized beszedésénél nehezebb helyzetben volt, mint a gabonánál, mert a kukorica törése késő ősszel törtónt, amikor gyakran beköszöntöttek a hosszabb ideig tartó esőzések ós nem lehetett egy közös szérűre behordani, hanem csak a saját udvarukba vihették. Minden jel arra utal, hogy a kukorica nagyarányú termelése csak a belterjes gazdálkodással párhuzamosan jött létre. A búza után legjelentősebb takarmánynövényük lett. Legtöbben kalászosok vagy lucerna után vetették. A vetésnek a vetőgép megjelenése előtt két módja alakult ki: a kapa és az eke után. A kettő közül melyik a régebbi, arra az adatközlők nem emlékeznek. Feltételezhető, hogy elsőnek a kapa utáni volt használatban, amikor a vetésterület még alacsony volt, ós a művelés kerti növényként történt. A vetésnek ezt a módját végig megőrizték: elsősorban néhány holddal rendelkező szegény ós kisgazdák dombos területen szívesen alkalmazták. Ezenkívül kevesebb vetőmagra volt szükség, és jobban kikelt, mert a szemet nedves földbe tették. Vetés előtt a sorokat jelölővel meghúzták, hogy azok egyenesek legyenek. Mielőtt a magot földbe tették, kapával a száraz földet vékonyan leszedték, a második kapavágással fészket csináltak, amelybe 3-4 szemet szórtak, majd a kapán lévő földdel letakarták, s végül a kapa lapjával rácsaptak a fészekre, hogy a földje tömör legyen. A szemeket egymástól kissé elszórtan tették, hogy azok ne legyenek egy kupacban, mert egyelósnél, ha a feleslegesnek bizonyult szálakat kihúzzák, a gyökér a meghagyott szálakat meg ne sértse. Az eke utáni vetésnek két változatát alkalmazták: csekélyen szántottak, a szemet a barázda aljába szórták, a következő barázdával letakarták; vagy mélyebbre szántottak, és a barázda oldalába a vető lába sarkával a mag számára 42 BML Alisp. ált. i. 484/1830. 1577/1931. 43 BML B-M. i. 166.cs. 2230.SZ.