Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - SAROSÁCZ GYÖRGY: Fejezetek a Pécs környéki bosnyákok(horvátok) szántóföldi és kertgazdálkodásáról

jedésüket a gabonatermelés fellendülésén kívül a lakóházak szerkezete tette szükségessé, mert a padlástér igen alacsony volt, és ilyen mennyiségű gabona tárolására kevésbé bizonyult alkalmasnak. A 19. század második felében épülő házaknál már a padlástér kihasználására is gondoltak. A legelők feltörésével (1880-tól) tovább nőtt az elvetett gabonaterület. Ezzel egyidőben kialakult a talajelőkószítés módja: az állatokkal rendelkező gazdák arra törekedtek, hogy a búzának szánt földet megtrágyázzák. Ezt rendszerint a harmadik szántásnál végezték, hogy a trágya a barázda mélyére kerüljön, mert attól várták a jó terméshozamot. Többségük felhagyott a föld ugarolásával. Búzát zab, bükköny ós pillangósok után, ritkábban kukorica után vetették. A gazdák arra törekedtek, hogy a búzát mindig pihentebb földbe vessék. Az egykori vetésforgót a szántóföld használata jól jelzi: a búza egységesen mindig a határ meghatározott dűlőibe került, de ugyanígy a kukorica ós a többi vetések is. A holdankónti (1200) termésátlag a századforduló végén 6-8 mázsa között volt. Ez az átlag az 1950-es évekig nem változott, mert a talajművelés maradt a régi, ugyanakkor a műtrágya használata falun még ekkor ismeretlen volt. Adataink szerint a jobbágyok árpát kevésbé termeltek: 18. századi összeírásokban is kevés árpát találunk, a bólyi uradalom 19. sz. első felében készült dózsmajegyzékében szintén nem szerepel. Ez azzal magyarázható, hogy kenyérnek való lisztet csak ínséges években készítettek belőle, mert őrlésnél a hója nehezen vált el a fehérjétől. A megőrölt héját szitálással a lisztből nem lehetett eltávolítani, az evésnél kellemetlenül szúrós volt. Ezenkívül a lisztjéből sült kenyér erősen kiszáradt. Árpát az állatok hízlalására ebben az időben még nem használtak. Az adatközlők elmondása szerint a századforduló előtti évtizedekben az árpának két fajtáját termelték: az őszit és a tavaszit. Az előbbit elsősorban takarmány céljából, mert magasabb volt a terméshozama, az utóbbit piacra, a sörgyárak részére. Az árpát ós a zabot rendszerint kukorica után vetették. Az istállózó állattartás idején takarmányként kevesen használták, sertések hízlalására csak az első két hónapban, amíg a kukorica nem lett érett. A zab termesztését - a „katonai porciók" rendszeres szolgáltatása miatt - a jobbágyság számára felszabadulásukig kötelezően írják elő. A zabot legtöbben silány földbe vetették, mert kevésbé igényesnek tartották, és a terméshozamával is meg voltak elégedve. Zabból az árpához viszonyítva kevesebbet termeltek: a lótartó gazdák sem vetettek belőle sokat, mert a századforduló előtti évtizedekben az alapvető takarmány már a kukorica lett. A megtermelt szem többségét a gazdák a pécsi piacon értékesítették. A takarmánytermesztés idején a zabot bükkönnyel keverve, zölden és szénának kaszálva etették fel a jószággal. A 18. századi feudális összeírások szerint a jobbágyok kukoricából jóval kevesebbet vetettek, mint búzából. Ez nem csak a kilenc falura jellemző, hanem az egész megyére. A püspöki uradalom Pogányban 1706-ban kukoricából „apródézsma" címén 3 2/8 kiló tizedet szedett össze.

40 Ebben az időben a sertések hizlalásánál és az igavonó állatok abrakolásánál még kevésbé használják. A múlt század első feléből származó tűzkárokról szóló beadványokban ott találjuk a kukoricát is. Egyetlen dézsmajegyzékük 1839-ből való: Átán a 29 jobbágygazda közül kettőnek nem volt kukoricája, míg Szőkéden 46 közül egynek.

41 Ez nem azt jelenti, hogy ebben az időben még mindig voltak, akik nem termeltek 40 PKL M-L. 264.cs. 16.sz.