Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - SAROSÁCZ GYÖRGY: Fejezetek a Pécs környéki bosnyákok(horvátok) szántóföldi és kertgazdálkodásáról

csótes levéllel kellett jelenteni. A nagyon bükkönyös és konkolyos búzát az uradalom a kétszeres közé sorolta be. A gabonát erre a célra a falu mellett kijelölt szérűskertbe (guvno) hordták össze, amit árok vett körül. A bólyi uradalom a jobbágyok számára kötelezővé tette, hogy az árokpart földjót terítsék el és sövónyfalat képező fákkal ültessék be.

21 Ennek egykori emlékét ma már csak a dűlőnév - Guvna=Szérűskertek - őrzi. A szérűskerteket a jobbágyság felszabadítása után a földesúr szintén felosztja és azokat a szántóföldek közé sorolja. A gabonabehordás és -cséplés helyét, a szérűt minden gazda a saját belső telkén, a lakóháztól engedélyezett 40 m-re alakította ki,

22 ahová dió- és gyümölcsfákat ültettek, hogy tűz esetén annak terjedését a fák lombozata védje. A nyomtatás és az asztag helyét a gabona behordása előtt meg kellett tisztítani, hogy a tárolást ós nyomtatást ott el tudják végezni. A telken kialakított szérűt minden évben előkészítették: éles lapáttal és kapával finoman eltávolították a füvet, hogy a földje tiszta legyen, mert különben az elszórt szemeket nem tudták volna söpréssel felszedni. A learatott gabonából a földesúr engedélye nélkül hazavinni nem volt szabad, ha valakit a hajdú rajtakapott, szigorúan megbüntették. A búzahordás technikailag lényegében nem változott. A gazda a kocsi oldalait kicserélte: hosszút tett fel, amelyek oldalt nem voltak kibélelve, csak keresztfái voltak, majd erre rakták fel a vendógoldalakat, hogy azt minél jobban meg tudják rakni. A kocsi megrakásánál mindig arra ügyeltek, hogy a külső kévesorok befelé lejtsenek, mert különben kifelé csúsztak volna. A külső sorok kirakása után a közepét jól kitöltötték, majd a kívánt kéve felrakása után kötőzőrúddal leszorították ós megkötötték: elől a rudat láncba bújtatták, hátul pedig a kötelet fakarikán (kolac), később csigán átbújtatva szorosan lekötötték, utána a kocsi közepét kévékkel amennyiben arra felfórt - kirakták. Egy kocsira gabonából annyit raktak fel, amennyit a kocsi és az igavonó állatok elbírtak, de néha azt az erősen dombos felszín is meghatározta. A kévéket a kocsira általában fiatalok dobálták fel: nagylányok, legények, menyecskék, férfiak, stb. A búzahordásnál segítségül szűkebb rokonságot vagy barátot hívtak, akinek igavonó állatja volt. Az asztag rakását és nagyságát mindig a megtermelt gabona mennyisége határozta meg. A kisebb gazdák, ha kétszerest vagy rozsot termeltek, mindig a búza asztag (kamara) alá tették, a zabot és az árpát pedig külön. Az asztag rakásánál az arányokat úgy próbálták összehozni, hogy a kévék 60-70%-ából összerakták az asztag lábazatát (podima), a többivel pedig betetejezték (zavlata). Mielőtt elkezdték rakni, alulra a kuszalékot tették. Formája kerek, ovális és téglalap alakú lehetett, a teteje pedig nyeregtetős. Az asztagot úgy rakták, hogy a kévék töve kifelé állt, a közepét szintén jól kitöltötték. A tetejezésnél a külső kévéket megfordították, a kalászok mindig kifelé álltak; összerakásuknál arra ügyeltek, hogy kifelé is lejtsenek, mert különben az egész beázott volna. A tetejezésnél volt, aki az utolsó sor kévéket karóval letűzte, hogy a szél le ne sodorja őket. Az asztag rakásán, ha nagy volt, illetve magas, többen dolgoztak: állást csináltak, hogy a kévéket feljebb tudják dobálni. A cséplőgépek megjelenésével az asztag elhelyezése némileg megváltozott: a kü20 BML B-M. i. 165.cs. 21 BML B-M. i. 166.cs. 2230.SZ. 22 BML Kj. 1895. (Áta, Németi, Szalánta, Személy, Szőke, Szőkéd).