Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)
Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KISS Z. GÉZA: A Dráva-völgy magyar-horvát etnikai csoportjai egy társadalomtörténész szemével (1664-1849)
Fentebb említettük már, hogy az elválasztó tényezők között talán a nyelvnél is jelentősebb szerepet játszott az érintkezési formákat befolyásoló vallás. Ennek bizonysága, hogy Pécsett és másutt a soknemzetiségű Baranyában ha egy valláshoz tartoztak a különböző nemzetiségek, akkor gyakorlatilag semmi akadálya nem volt az asszimilálódásnak. Iskola, templom, társadalmi szervezetek és természetes érintkezés (utcán, piacon, szőlőben) megtették a magukét. Vegyes vallású településeken az állandó súrlódások miatt szinte korszakunkig megmaradnak az ősi korlátok. A mi esetünkben még ennél is rosszabb a helyzet, mert más-más településen éltek egymás mellé sodródott, különböző vallású közösségek, ós így alig kerülhetett sor tagjaik között vérségi kapcsolatokra. Tovább növelte etnikai közösségeink között a távolságot, hogy az életüket befolyásoló-szabályozó egyházi szervezetek az Ormánságban demokratikusak, a horvát községekben hierarchikusak voltak. Az ormánsági közösségek életét a 16. század óta választott tanács irányította azzal a fokozatosan kialakuló szakosodással, hogy a községek gazdasági, igazgatási és külügyeit a sokáig külső tanácsként emlegetett elöljáróság intézte a bíró vezetésével, az erkölcsi-politikai problémákat pedig a presbitérium igyekezett megoldani, a lelkész elnökletével. A két testület tagjai az ősi timokratikus rendet átvevő kálvinista gyakorlatnak megfelelően a települések módosabb polgáraiból kerültek ki. A katolikus közösségek egyházi életének irányítása a plébános kezében volt, abban laikus nem vehetett részt. A 18. század közepétől, 1767-től kezdődően a községek élén álló világi testületek működését nemzetiségre való tekintet nélkül a magyar feudális jog szabályozta. A bíró választása az Ormánságban úgy törtónt, hogy a tiszttartó a község tekintélyesebb embereivel (primores) való előzetes konzultáció után három jelöltet állított, s azok közül választhatták meg bírójukat a teljes joggal rendelkező, telkes polgárok. A horvát községekben találkoztam azzal az ismert gyakorlattal is, hogy a bíró mellé a község állított három jelöltet, és azok közül választott egyet a szolgabíró ós esküdtek jelenlétében a tiszttartó. A választás után a bíró esküt tesz a tiszttartó előtt, majd átveszi hatalma jelvényét, a bírói pálcát, a közösség értékeinek ós fontosabb iratainak őrzésére szolgáló ládát, és legtöbbször a saját lakásán (mert a községháza inkább csak raktár) megkezdi tevékenységét. Gondját viseli az övéinek, készen áll az uradalmi feladatok teljesítésére (ezért esetenként kedvezményt is kaphat) ós részt vesz az állami feladatok (adó-portio kivetés ós beszedés, közmunkaszervezós stb) ellátásában. A bírák már a 18. század derekától kérik, hogy földesúri szolgálataik „egy vagy más módon megjutalmaztatódjanak", az állam pedig rendszerint fenyegetéssel kényszeríti őket a rendeletek teljesítésére. 184 Nem feladatunk itt az „uraság bírája", „uraság szabadosa" ós a 19. század elejétől fokozatosan állami irányítás ós védelem alá kerülő községi bíró egymástól való távolodásának folyamatát érzékeltetni. Csak egy pillanatra villantjuk rá a figyelmet a „szentmártonyi bíróra", aki a húszas-harmincas évek fordulóján makacsul védelmezte a szentmártoniak taxás jellegű szabadságát. Együtt szerepelt a ! 184 Az ormánsági tapasztalatokkal azonos.állami módszerekhez: BML PAK.ir.Lakócsa.Az igazgató fiskális iratai 32/1829.A helységek bíráinak kórvénye. SML. Vármegyei Protocollum.4. pag.173.szerint 12 pálcával fenyegetik az utcák tisztán tartásáttöltések emelését,hidak javítását elhanyagoló bírót.
