Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KISS Z. GÉZA: A Dráva-völgy magyar-horvát etnikai csoportjai egy társadalomtörténész szemével (1664-1849)

amely a változó időhöz való alkalmazkodást megkönnyítette egy archaikus civilizáció hordozói számára. A közösségek gazdasági tevékenysége Etnikai csoportjaink tagjai az erdők-vizek haszonvételeivel kiegészített földművelésből és állattenyésztésből éltek. Gazdasági életük hasonlóságát az okozta, hogy a Nyugat-Ormánság is, a horvátok lakta vidék is a Dráva és mellékvizei által gyakran elöntött terület volt, s amerre medrét változtatva járt a Dráva, mindenütt lerakta homokját. Ezt a homokot a szakirodalom gyakran mostohának állítja, s azzal vádolja, hogy a gazda munkáját csekély haszonnal jutalmazza.

107 A statisztikák általában azt mutatják, hogy a feudalizmus utolsó évszázadában három-négyszeres termést ad az elvetett mag. Ugyanakkor a Siklósi járás vezetői már a 18. század végón azt állították, hogy áradás után a megtermékenyített föld nyolc-tízszeres magot is ad. Erre engednek következtetni az átlagok ismeretében feleslegesen nagynak tűnő gabonatároló edények és hombárok is. A szántóföldi művelés a 18-19. század fordulóján végrehajtott mérnöki felmérések óta (elvileg) mindkét oldalon nyomásban történik. Az árvízmentes hátakon ülő községeknél ezt a gyakorlat is igazolja, de ha az áradás elnyúlik, akkor a homokháttól északra és délre eső területeken csak hajdinát vagy kukoricát tudnak vetni a tavaszi kalászosok helyett. A vetésforgó irányában történő áttörést a lakócsai uradalomban ós területünk másik három egyházi nagybirtokán is fékezte, hogy az önálló eszközökkel nem gazdálkodó uradalmak az 1836. VII. tc. 2. paragrafusa ellenére továbbra is megdézsmálták a másodvetést, illetve az ugaron termelt növényeket.

108 A maguk telkén őszi alá háromszor, tavaszi alá egyszer szántottak hitvány faekével a Dráva-völgy népei. A négyökrös előfogatot csak az uradalmak követelték meg. A verőcei jobbágyokat nemzetiségre való tekintet nélkül még 1832-ben is tunyának tartja Hoblik Márton, s azzal vádolja őket, hogy „rendetlenül" trágyázzák földjeiket is. Nem értik ezt a magatartást az 1828-ban ittjárt összeírok sem. Az utóbbiak a Dráva-völgyön is osztrák normák szerint számolgatják a rétek szénaés a tehenek tejhozamát, a helybeliek által nem is ismert, híres „mulgatio"-t, ós elmarasztalják a jobbágyot, hogy csak a kukoricaföldekre hord ki két évenként 10-10 szekér trágyát. Mi, forrásaink alapján annyival egészítjük ki megállapításaikait, hogy ebben a tájban, a feudális korban sem a paraszt, sem at úr földjón nem termett szálas takarmány, mert egyik sem volt meggyőződve az istállózás előnyeiről. A trágya az erdei szállásokon halmozódhatott csak fel, illetve (ha lett volna a tagosítás előtt e vízjárta földön, nagy kiterjedésű, összefüggő legelő, akkor) a delelő helyek pásztorra bízott váltogatása révén, annak földjót javította volna. Végül a két dézsma szedésének gyakorlata azt bünteti, aki egységnyi földön többet termelt, ezért a paraszt azokra a kukoricaföldekre hordta a rendelkezésére álló trágyát, amelyeknek termését az uradalom nem dózsmáltatta, hanem 107 Melhardt Gyula:Somogy vármegyei gazdaságtörténeti adatok. 1790.Szigetvári járás.Kaposvár.1896.46.p. 108 Országos Levéltár (OL) Helytartótanácsi Lt.Departamentum Urbarialia.1848.544. KözILTMérey Klára:A földművelési rendszer átalakulása Somogy megyében.Agrártörténeti Szemle, 1962.. 12.szám.198.p.