Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KISS Z. GÉZA: A Dráva-völgy magyar-horvát etnikai csoportjai egy társadalomtörténész szemével (1664-1849)

horvátjainkat, mert nyelvtudásukat hasznosíthatták az összbirodalmi intézmé­nyekben, s az sem volt hátrányos, hogy magukónak mondhatták a hivatalos ál­lamvallást a protestánsokat elnyomó 18. században. Nemzetiségre való tekintet nélkül sújtotta viszont a birodalom alattvalóit a Habsburgok közép-európai pozícióinak kialakításáért folytatott sok háború. A tö­rök háborúkat lezárta ugyan az 1718-ban megkötött pozsareváci béke, s ezzel a Dráva-völgy katonai szerepe megszűnt, de vele párhuzamosan már folyt a nőági örökösödés diplomáciai elismertetése. Az 1741-1748 közötti osztrák örökösödési háború ugyan biztosította Mária Terézia trónját, de az európai diplomáciai fronto­kat felkavaró 7 éves háború (1756-1763) a rengeteg áldozat ellenére eredmény­telenül végződött a birodalom számára. Olyan forrásokkal, amelyek Dráva-völgyi emberek sorsán tükröztetnék a háború nyomorúságait, csak az 1792-1815 között folyt francia háborúk idejéből rendel­kezünk. 1796-ban íratja hiricsi Nagy Sámuel egyetemes érvényű keserűséggel: kőt fi­am közül az egyiket minden vétke nőikül erőszakkal megfogatták és katonaságra bé adták" a káptalani uradalom tisztjei 82 . Minthogy másik fia beteges, ő maga öreg, nincs aki dolgozzék a gazdaságban. Már az ő levelében megtaláljuk a köz­erkölccsel mindenben egyező érvet: „Eő Felsége sem kivánnya, hogy a katona­ságra olyan fiak adattassanak, a honnan a jobbágyoknak pusztulása következik". Piskói öreg Farkas Dávid viszont arról beszól 1798-ban, hogy kőt esztendővel korábban még két derék fia volt. Az egyiket katonának vitték, a má­sik a Drávába fulladt, özvegye férjhez ment, most azt tartaná igazságosnak, ha az uradalom visszahozatná „Ügyefogyott, szegény szolgája" reményét ós gyá­molát. 83 Nem vádolja igazságtalansággal az elöljáróságot piskói Böbék Mihály sem, hogy kedvencét, Miskát 1813-ban katonának adták, mert akkor még három fia volt. Két testvére azonban időközben meghalt, az 1815-ben született negyedik fiú nyomorék lett, s így öt évvel a bécsi bőke után nincs, aki helyt tudna állni 2/8 telkén ós drávai malmában (ahol 1/6 része van), ezért házát, jószágát „a tehetet­lenség miatt" el kellett adnia. 84 Az igazi baj azonban a halál jelentkezése, amely ellen akkor sem volt orvos­ság. Sok szomorú forrásom közül itt csak kémesi Molnár Istvánnét idézem, aki 1817-ben már 23. éve várta vissza nyomtalanul eltűnt legidősebb fiát, másik fia a pármai csatában esett el, a harmadik pedig ekkor már négy és fél esztendeje szolgált. Ő maga móg szolgálatra is adta magát, hogy az 1/4 telken meg tudja­nak ölni negyedik fiával, aki „...neveletlen gyermekeit is nehezen tarthatta". 85 Igaz, hogy mindkét népcsoportnál fehér a gyász színe ősidők óta, de bizonnyal a háborús évtizedek is hozzájárultak ahhoz, hogy a katonának bevonuló legényt, férjet is tiszta fehérben búcsúztatta édesanyja ós felesége. 86 82 PKGL F.57.35. 83 PKGL F.57.77. 84 BML Közgy.ir. 1918/1820. 85 BML Közgy.ir.2578/1817.SZ. 86 Sarosácz György:Baranyai horvát nópviselet.(Bilingvis).Bp.1986.132.p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom