Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1972. (Pécs, 1973)
HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Szita László: A pécsi szociáldemokrata párt és szakszervezeti mozgalom újjászervezése a szerb megszállás és az ellenforradalmi rendszer bevonulása utáni időszakban
A jelentés szerint és a sajtó-támadások ugyancsak Vágit, mint a lap szerkesztőjét tüntetik fel. Valójában a lapot 1922, február 20. óta lapbizottság szerkesztette. Dömel Anzelm elnökletével, aki a Munkás felelős szerkesztője is volt. A lapbizottságban Vaginák jelentős befolyása volt. 102 Munkás, 1922. március 21., 23. A Munkás e számai bizonyítják, hogy a kiutasitő végzés teljesen váratlan volt. A vezércikkek a március 25-én megtartandó nagygyűlésre lelkesítenek, A gyűlést hirdető rovatban viszont már közlik a pártalakitő és választási népgyűlés elhalasztását a közben megérkezett kitiltó végzés miatt. 103 Dunántúl, 1922, március 25. (Az államrendőrség kapitánya 24 óra határidőt adva, Vági Istvánt kiutasította a városból, kitoloncolás terhe mellett.) 104 Munkás, 1922. március 28. (A kiutasító végzéshez.) Továbbá, Népszava, 1922. március 28. (A pécsi rendőrség kiutasította Vági párttitkárt.) OL. DGT. BIG. III. 156. cs. 1922-1923. Mm. 105 Népszava, 1922. március 30. (A pécsvidéki bányászok és építőmunkások bérmozgalma.), Pécsi Lapok, 1922. március 31, (A pécsi kőműves munkások bérmozgalma.) 105 Népszava, 1922, március 30, (Vági elvtárs kiutasításához ragaszkodik a pécsi rendőrség.) 107 Munkás, 1922. március 31, (A pécsi szervezett munkásság magáévá tette a központi határozatot.) 108 Uo. 109 Uo. 110 Népszava, 1922. március 30. (Hogyan bánnak Pécsett a munkássággal? A pécsi munkásság összvezetőségi ülése.) A Munkás 1922. március 9-i számában beszámolt arról, hogy a Baranya-Tolna megyei szénbányák katonai parancsnoka a Jugoszláviába emirgrált és onnan visszatért bányászokat nem törli a feketelistáról és bár a hatóságok nem indítottak ellenük eljárást, munkára nem veszik fel őket. 111 Népszava, 1922. március 22. (A Magyarországi Szociáldemokrata Párt az Ország Dolgozó Népéhez!).A kiáltvány részletesebb elemzését lásd Serfőző Lajos: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt bekerülése a parlamentbe. Acta Historica. Tomus XIX. Szeged, 1965. 67-75p. 112 Munkás, 1922. március 25. (Munkások!). 113 Munkás, 1922. március 31, (A pécsi szervezett munkásság magáévá tette a központi határozatot.) 114 Uo. Vági István győri szereplésére vonatkozóan adatokat lásd: Stier Miklós: im. 471 p. Továbbá Liptai Ervinné: Vági István. 120-121 p. - A győri rendőrkapitánynak a pécsi rendőrséghez küldött jelentésére utalt itt Peyer, 115 Serfőző L, im, 79, p, 116 Munkás, 1922. április 23. (A pécsi szociáldemokrata párt uj titkára.) 117 Munkás, 1922. április 22. (A szoc. dem. párt jelöltet állit a pécsi II. kerületben.) Munkás, 1922. április 27. (Esztergályos János Pécs II. kerületének szoc. dem. jelöltje.)