Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1972. (Pécs, 1973)

HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Taksonyi József: Adatok Baranya megye és Pécs XVI-XVII. sz. történetéhez A „PÉCSI MEMORIALE"

A Pécsi Egyházmegye papjaínak, licenciátusainak beadványa Rómába, a bécsi Nunciatura útján, 1967. február 23. • „Bizalommal félve a Római Anyaszentegyház iránt, mely a földön a leg­magasabb tekintély, melyre hitelesen maga az Ur bízta a szent törvényeket és ezáltal emberi törvényeivel nemcsak az éló' törvényes fiait, hanem a bűnök megbocsátásával a holtakat is az örök boldogság trónjához fűzi az égben: ugyanezen Egyház elé hozzuk, köteles és hűséges alázattal a mi magunk és a gondjainkra bízott nép lelkének ügyét, állapotát, az alábbiakban föltárva, hogy Mélt, és Fo'tîszt. Uraságod a biró nemes eljárásával, kötél ességébó'l, minél ered­ményesebb orvoslásra, rendezésre, helyrehozatalra bocsássa, az Urban alázattal előterjesztettük. Mi ugyanis, a pécsi püspökké választott, de a római Szentszéktől még se­hogy meg nem erósitett Radanay M.J. Úrtól 10 év alatt, só't azon tul is, sok plébániát, tisztséget, javadalmakat kaptunk püspöki joghatósággal, és ma is ezen állapotban vagyunk: a sok ezer, eló'ttünk kötött házasság, a még több ezer, szentgyónásban adott föloldozás, mind kétségbe vonható, akár semmisnek is vehetó', tekintettel a szent kánonokra, különösen a Regula 1. és 64. pont­ja szerint. Tisztünkben és lelkiekben, a nekünk alárendelt néppel együtt, ebbe nem tudunk belenyugodni. Ezért esedezünk, hogy a Római Anyaszentegyház, minden Egyházak anyja és feje, a lélek javainak bó'ségében, beneficiumainkban kegyével megtartson, az előzetesen szerzett plebánosi hivatalunkban, tevékenységünkben, tisztsége­inkben, illetékes hatalmával törvényesítsen, megeró'sitsen, a megfosztás Isten és emberek eló'tt meggyalázó, lesújtó kipellengérezéstó'l, szorongásainktól, a lélek súlyos kétségeitó'l, tisztségünkben, jóhirünkben megvédjen, tévedéseinket, elkövetett hibáinkat megbocsássa, hogy ne maradjon annyi év lelkesedése, ki­meritó' fáradsága, munkája, súlyos kiadásaink, útjaink veszedelmei, elmúló éle­tünk nagy része jutalom híján, az ég kegyelme, megbecsülés, jelen életünk és a lelked méltó megnyugvása nélkül. Ezért az Édesanya, aki nem teheti, hogy elfeledje fiait, illetékességével orvosoljon minket, behelyezzen, törvényesítsen, megtartson és védjen minden plebánosi, beosztásbeii funkciónkban, tisztségünkben, melyeket fent nevezett Radanay választott püspök ur ránkruházott a mai napig, azaz ezerhatszázkilenc­venhétig, mindezeket az anyai szív irgalmával, univerzális auctoritásával, me­lyet az Úrtól nyert, a ténylegesen müködó'k és az egyházmegyéből távozók számára, de az örök nyugalomba hanyatlottaknak is egyaránt, kegyesen betöl­teni, kipótolni, ténylegesiteni kérjük, könyörgünk - méltóztassék." Odaadó, alázatos szolgái a népnek, a pécsi Egyházmegye papjai: — alá­írások — : Fr. Pater András, Fékeden plébános, ténylegesen szolgál Mohácsról, Fr. P. Antal, SÍmontornyán, tényleges Valkón, Fr. P. Gergely, Pincehelyen, tényleges plébános Koppányon, Paul íny János, licenciátus Szék-en, tényleges Gáiosffa plébánián. Imre, licenciátus, tényleges Vaszar plébánián, Bicsérdi Mihály, lie., tényleges Helesfa plébánián,

Next

/
Oldalképek
Tartalom