Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1971. (Pécs, 1972)

FORRÁS ISMERTETÉSEK - Fáncsy József: Adatok a Drávamenti falvak újjáépítésének történetéhez az egykorú iratok és a sajtó alapján

az esetenként kiutalt összegek a munkabéreket is alig fedezték, sőt gyakran nem is volt elég. Igy az építkezéshez szükséges és leszállított anyagok árát kifizetni nem tudták. A munkálatokat leállítani nem lehetett, mert a falegyenig elkészült házakat tető alá kellett hozni. Az 1945. októberében leszállított építési anyagokat 1946. márciusában sem fizették ki, mert azóta sem kaptak akkora összeget, hogy a munka*­dijon kivül másra is jutott volna. A tartozás 8141 180000 Pengő volt. Tekintettel arra, hogy az anyagok ára még mindig emelkedett, és igy az adósság folyton nö­vekedett, a cégek perrel fenyegettek. 89 Az újjáépítési miniszter március 19-én értesítette az alispánt, hogy addig, amig a vármegye területén beszedett közmunkaváltság pontos összegéről nem tesz jelen­tést, a drávamenti községek részére ujabb összeget nem utal ki. Az alispán azonnal jelentette, hogy erre vonatkozó jelentését már március 2-án megtette. 90 A várva-várt pénz csak májusban érkezett meg. A Délmagyarországi Kereskedel­mi Bank RT. május 13-án értesítette az alispánt, hogy az újjáépítési miniszter a drávamenti falvak építkezésére a bankhoz 700 millió adópengőt utalt át. 93 Az infláció és a kitelepítések miatt a községek anyagi helyzete is egyre rom­lott/ u 9y n °gy vállalt építési kötelezettségeiknek nem tudtak eleget tenni. "A köz­ségben legtöbb helyen már telepesek vannak, akik szegény emberek. Soknak még annyija sincs, hogy családját rendesen eltartsa. Az építkezés ügyét még a képvise­lőtestület elé sem lehet vinni, mert például Felsőmindszent, Gordisa és Kishajmás községek önrendelkezési jogát felfüggesztették, így a dömfés a Hegyháti járás fő­jegyzője hatáskörébe tartozott. 92 Ha a testvérközség akció építkezései akadoztak is, az államsegélyes építkezé­sek teljes erőből megindultak. Az újjáépítést irányító bizottság végigjárta mindazon falvakat, ahol az építkezések folytak. Megállapították, hogy Drávacsehiben, Drá­vapalkonyán és Drávaszabolcson 5-5 teljesen uj ház felépítése, ezen kivül több ház tatarozási munkái folynak. Dolgoztak ezen kivül Harkányban, Gordisán és Kovács­hidán is, itt azonban csak javítási munkákat végeztek. A munkálatok mindenütt jó ütemben folytak. Az újjáépítési minisztérium által kiutalt 700 millió adópengo azon­ban már elfogyott, mert ebből az összegből kellett fedezni az 1945. évi építési anyagok beszerzési költségeinek egy részét is. A minisztérium által kilátásba he­lyezett 550 millió aaopengő kiutalása pedig késett. A bizottság az összeg azonnali kiutalását kérte. 93 Junius l-i számában adott hirt az Uj Dunántúl a várvavárt 550 millió adópengő megérkezéséről. Az építkezés folyhatott tovább. Az újjáépítési miniszter megbízásá­ból Dr. Cserzy István miniszteri tanácsos érkezett Pécsre és megbeszélést folytatott az építkezéssel kapcsolatos kérdésekről. A minisztérium június hónapra 1500 millió adópengőt irányzott elo az építkezésekre. A bizottság már régebben kérte, hogy az 1945. évről fennmaradt 300 millió pengő adósságot a havi ellátmánytól függetlenül külön ^utalják ki. A miniszteri tanácsos most közölte, hogy ennek a 300 milliónak kiegyenlítésére fel lehet használni a megyében júniusban befolyó közmunkaváltság teljes összegét. Tekintettel arra, hogy ez a bevétel aligha fedezi az adósságot, a hiányzó részt majd máshonnan pótolják. 94 Az újjáépítési miniszter június 28-án 900 millió adópengőt utalt ki az építke­zésekre. Az építési munkák június hónapban megfelelő ütemben folytak, majd a hó­nap végén pénzhiány miatt le kellett lassítani a munkát. Az újjáépítési miniszter ez ideig hétről-hétre folyósította a szükséges költségeket, a hónap végén azonban a kiutalás elmaradt, és az építést vezető Újjáépítési Bizottságnak már-már alig volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom