Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1970. (Pécs, 1971)

OLVASÓKÖNYVÜNKBŐL - Okleveles források a XIII-XV. századból

Okleveles források a XIII-XV. sz.-ból A feudalizmus korai szakaszának megismeréséhez legfontosabb forrásaink az oklevelek. Az elbeszélő forrásokkal szemben, melyek többnyire szubjektiv, vagy a korabeli politikai érdekeknek megfelelő szempontok szerint tárják elénk az eseményeket, s melyek tudatosan az utókor számára készültek, az oklevelek spontán módon tükrözik a történelmi folyamatot. Az okleveles gyakorlatot a mindennapi élet szüklégletei hivták életre. Alkalmazásukat a feudális állam apparátusának működése, valamint a feudális földtulajdon olykor rendkivül bonyolult birtokviszonyainak rögzitése tette szükségessé. Ennek következtében elsősorban az uralkodóoszályra vonatkozóan nyerhetünk adatokat belőlük. Ez nem jelenti azonban azt, hogy közvetve nem jelenkeznek bennük az elnyomott osztályok viszonyait tükröző momentumok. A történelemtudomány felhasználja kutatásainál az okleveles iratanyagot. A történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség azonban gyakran nem jut el a bennük rejlő forrásértékek felismeréséhez, mivel latin nyelvük kevesek számára teszi lehetővé olvasásukat. Ezen a problémán szeretnénk némikép segiteni, mikor néhány, megyénk történetére vonatkozó oklevél magyar forditását közreadjuk. Válogatásunknál arra törekedünk, hogy a közölt forrásanyag minél sokrétűbben mutassa be a XIII. század második fele magyar, illetve Baranya megyei történelmének főbb vonásait. A korszak legfontosabb problémája a 70-es évekből kezdve mind nagyobb méretekben kibontakozó feudális anarchia, amit a nagybirtok hatalmi túlsúlya, a királyi hatalom meggyengülése idéz elő. A tatár pusztitás után alapvető fontosságúvá vált az ország védelmének megszervezése, az uralkodó, IV. Béla kénytelen a nagybirtokosok gazdasági erejére támaszkodni. Le kell mondania arról a korábbi törekvéséről, mely uralkodása első szakaszában az elődei idején megerősödött nagybirtok hatalmának megfékezeésére irányult. Várbirtokok sorozatos eladományoz ás ával betetőzi a királyi vármegyerendszer felbomlásának folyamatát, gyengiti a központi hatalmat, igy nagyban hozzájárul az anarchia kibontakozásához. Feudális államban a központi hatalom támaszai a városok és a kisebb birtokokkal rendelkező nemesség lehetnek, akiknek érdekei részben, vagy egészben ellentétesek a nagybirtok érdekeivel. A gazdasági fejlődés szintje lehetővé tette, hogy IV. Béla felismerje a városok azonos érdekeinek jelentőségét. Meg is próbálkozik felhasználásukkal. Az árutermelés adott szintje azonban még nem elég magas ahhoz, hogy ezek az anarchia fékező erejeként hathassanak. A királyi vármegyerendszer folyamatos felmorzsolódásával, a nemzetség teljes felbomlásával és a nemzetségi birtok felosztásával létrejött nagylétszámu kis- és középbirtokos nemesség, mely már az Aranybulla-mozgalomnak is fő bázisát képezte, szintén nem rendelkezik kellő erővel és szervezettséggel, hogy a nagybirtokosok hatalmával szembehelyezkedjen. Megpróbálkozik ugyan saját hatalmi bázis kiépitésével a nemesi vármegyében, ennek megszilárdítására azonban egyelőre nem képes. A központi hatalom által biztositott védelem hiányában, magának és birtokainak megóvását csak ugy képes az anarchikus viszonyok között megoldani, hogy valamelyik nagyobb hatalmú nemes szolgálatába áll. Igy jön létre nálunk is a familiaritás intézménye, mely az egész Európában általánossá vált hasonló rendszerrel szemben sajátosan magyar vonásokat is hordoz magában. Nálunk a familiárisi kapcsolat nem jár együtt birtokadománnyal, igy nem válik örökletessé, Maga a rendszer azonban igen sokáig, még a XVI. században is fennáll.