Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1969. (Pécs, 1969)
TANULMÁNYOK - SZITA LÁSZLÓ: A Pécsi Dohánygyár kapitalizmus kori fejlődésének néhány vonása 1912-1944
játitotta a többi munkafolyamat ismereteit is. Erre szüksége is volt, mert a gyakori átcsoportosítások erre kényszeritették. Ebből látható, hogy a teljes gépesítés előtti periódusban a dohánygyári munkásnők feltétlenül sokoldalúbban képzett munkásréteget jelentettek, és nem helyezhetők egyszerűen a "betanított gépi munkás" kategóriába. A harmincas évektől ez a sajátosság elhalványul, a kézi müveletek kiszorításával elveszti jelentőségét a szakismeret, helyébe lép a különböző gépek kezelésének ismerete. A gyáron belül az összmunkásság létszámához viszonyítva a dolgozók szakmai megoszlását két különböző időszakból készített százalékos kimutatás a következőképpen mutatja: 3 ** Tisztviselő Műszerész Szakipari Dohányf eldo lgoIdeiglenesen É V zásban közvetlen gépi vagy kézi alkalmazott napszámos %-os aránya a gyár összmunkásságának számához 1912-1919 2 3 15 70,9 8,1 1939-1944 2 8 8 61,3 20,7 3. / Munkaidő A dohányfeldolgozó iparban alkalmazott munkások idejét a Jövedéki Központi Igazgatóság által szerkesztett "Munkarendtartás és munkaszabályok" határozták meg. A nők éjjeli munkáját 1911. évi xrx. tc. tiltotta el. Ezt kiegészitésekkel 1912. január 27-én a pécsi gyárigazgatóságnak is megküldték. E szerint a dohánygyárban napi 9 óra a munkaidő. Negyedórás étkezési szünettel reggel, és félórás ebédszünettel. Még ugyanebben az évben a dohánygyárak elvben áttértek a nyolcórai munkaidőre. 1912-1919 között a munkaidőt a következőképpen határozták meg: Nyári munkaidő április 1-től szeptember 30-ig. Nyáron reggel 7-kor, télen 1/2 8-kor kezdték a munkát. A munkakezdést 10 perccel korábban csengő jelezte. A legkisebb késést igen keményen bírságolták. 37 1923-ban, a gyár újraindítása idején, nyolcórai munkaidőt vezettek be. A roppant nehéz megélhetés mindenütt "amerikázáshoz" vezetett. 1923. október 18-án a pécsi igazgatósághoz küldött leiratában a dohányjövedéki központ a nyolcóra "szigorúbb kihasználására" figyelmeztetett 38 1935-től a 8 órai munkaidő gyakorlatilag valamennyi dohánygyárban már csak elvben maradt meg. Egymást érték a gyártási utasítások, amelyekben 9, 10, sőt nem ritkán 11 órai munkára kötelezték mind a nőmunkásokat, mind pedig a férfiakat. A harmincas évek második felétől jelentékeny termelés-emelkedés jellemző mind a fővárosi, mind a vidéki gyárakban. Ezzel párhuzamosan a munkaidő fokozódó emelkedése, továbbá az étkezési idő ellen indított burkolt támadás figyelhető meg. A "munka folyamatosságának biztosítása" cimén a reggeli étkezési szünetet 1937. évi központi utasításra megszüntették, majd ezt módosító rendelkezéssel az ebédidőhöz csatolták. A háborús konjunktúra a munkaidő ujabb felemeléséhez vezetett. 1940. augusztus 26-tól a nyolcórai munkaidőt átmenetileg 10 órára emelte fel a gyárigazgatóság. A felemelt munkaidő mellett a közvetlen hadimegrendelésre szállított Honvéd, Levente szivarkák, továbbá Balkán, középfinom Török, Legfinomabb Magyar szivarkadohány gyártásában résztvevő munkáscsoportok dolgoztak. 4ß 1942. novemberében valamennyi munkacsoport olyan gyártási előirányzat teljesítésére kapott utasítást, amely nyolcórás munkaidő mellett teljesíthetetlen volt. Az igazgatóság a munkaidőt ezért 9 órára emelte fel. Majd a "Triumph" tipusu szivarkagyártó gépek szerelése miatti gyártás kiesést ismét túlmunkával pótoltatta és napi 10 órai munkaidőt vezettek be a szivarkagyártó osztályon. 1942 januártól 1944 szeptemberéig 9 esetben módosította a központ, vagy az igazgatóság a munkaidőt, általános lett a 9-10 óra. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a Dohányjövedéki Központi Igazgatóság mindig a dohánygyártmányok fogyasztásához mérte a termelést. Ha a fogyasztásban csökkenést észleltek, akkor kisebb munkaprogramot adtak a gyáraknak. Ellenkező esetben a munkaidőt 10 órára felemelték. A munkások harcaiban állandóan visszatérő követelés volt a munkaidő rendezése.
