Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1968. (Pécs, 1968)

TANULMÁNYOK - KOPASZ Gábor: A répacukorgyártás kezdete a Dél-Dunántúlon 1837-1867

vagy anélkül. Hogy ez alatt a rövid idő alatt se álljon be erjedés, már itt meszet adagoltak a léhez. Megnövekedett a gyárak termelékenysége, amikor a kézi prések helyett bevezették a hidraulikus sajtoiókat. A sajtolok lehettek egyszerű és kettős sajtolok, vagy pedig olyanok, hogy a fősajtoló mellé beszereltek egy pótsajtolőt. Ezzel a módszerrel a munka folyamatosságát akarták biztosítani, mert amíg az egyiket kiürítették, a másikat már üzemeltethet ték. Mivel a préseléses módszernél a répáié közvetlenül érintkezett a levegővel, olyan változások mehettek benne végbe, amelyek nem voltak előnyösek továb bi feldolgozására, ezért bevezették az áztatásos módszert. Már Lacsny Miklós a bátorkeszi gyárában is alkalmazta és háromszori áztatással több cukrot tudott kivonni, mint a sajtoló módszerrel. Linberger viszont tagadta, hogy az áztatásos eljárással több cukrot lehetne nyerni a répából, mint préseléssel. Az áztatást a macerátor gépről macerációnak is nevezték. Háromféle áztatásos eljárást ismertek: a hideg, a meleg és a száraz áztatást. A hidegvizes áztatást 1846-tól már a szigetvári gyár is alkalmazta. Az áztatás egy több közlekedő csővel ellátott kádrendszerben történt, amely víztartállyal állott összeköttetésben. Ez az eljárás azon alapult, hogy az áramló víz feltöri a répasejtek falát és kimossa belőlük a cukortartalmat. A hideg áztatással egyitíőben kísérleteztek meleg áztatással is. Kísérletezett vele Linberger is még a dombói gyár alapítása előtt, de kísérletét nem koronázta siker. A melegvizes áztatás mellett megpróbálkoztak a gőzzel való meleg macerációval is. A szárított répaszeletekkel végzett macerációt száraz áztatásos módszernek nevezték. A répaszeleteket megaszaitak, majd forróvizes áztatásnak vetették alá. A répaszeletek szárításával, aszalásával a répacukorgyárak üzemelési idényét is meg akarták hosszabbítani. Az áztatásos eljárással sok nemcukor anyag is belekerült a lébe, azonkívül igy sem sikerült kiküszöbölni, hogy a répáié ne érintkezzék a levegővel. A lébe került sok nem cukor anyag és a lének a levegővel való érintkezése pedig, amely a cukor lé erjedését idézhette elő, nehezítette a gyártási müveletet. Ezeket a hátrányokat a répaszeletek kilugzásával sikerült kiküszöbölni, amely lényegében nem más, mint az áztatásos eljárásnak a továbbfejlesztése. Diffúzió néven ma is ezt az eljárást alkalmazzák cukorgyáraink a cukortartalomnak a répaszeletekből való kivonására. A kiíugzó (diffúzió) eljárásnál a répát vékony (ma háztető alakú) szeletekre vágják, egymással közlekedő edények módján összekötött, jól zárható tartályokba rakják és ezeken 60-70 C°-u vizet bocsátanak keresztül. A víz átáramlása oiyan irányban és ugy történik, hogy a legtelitettebb lé mindig a legfrissebb szeletekkel érintkezik, a legtisztább viz pedig mindig a már legjobban kilugzott répaszeletek edényébe áramlik. Ez azon az elgondoláson aiapsaHfc^: hogy a telitett lé cukorfelvevő,-kilugzó képessége kisebb, mint a még cukortartalommal nem bíró tiszta vizé. Viszont a tiszta víz a már majdnem telje-