Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1968. (Pécs, 1968)

DOKUMENTUMOK - Pécsi Mihály visszaemlékezése: A kommunista párt megalakulása, a Tanácsköztársaság hónapjai és a fehér terror Baranya meg nem szállt részén. (Közli: Banna Lajosné)

Négy nap múlva beszéltem Kandi Jánossal, aki az itteni direktórium tagja volt, hogy én holnap reggel 9 órakor megszököm. - A gazdasági udvarban dolgoztam, természetesen ingyen - nem ugy mint most, hogy fizetést kapnak a foglyok, meg kosztot, stb. : ott naponta csak egyszer kaptunk kosztot, 10 dkg. kenyeret, és valami dohos kását, kukoricalisztből beledobva valami ke­serű vackot a levesbe, vagy vizbe, de nem zsirral, hanem faggyúval: Amikor letartóztattak, voltam 70 kg. , és amikor megszöktem Kaposvárról, megmér­tem magam Szigetváron, és voltam 52 kg, A gazdasági udvarban csak azért dolgoztam, hogy vacsorát is kapjak, és jólesett az az üres leves is, mert éhes voltam. Egy elhúzódó udvarrészlet volt a gazdasági épület és a tisztikaszinó között. Az ott iévo istállóban a gondnoknak és a fogház igazgatónak az állatai voltak. Mindennap két kocsi kiment az ügyészség és a fogház igazgató földjére dolgoz­ni. Az ökrös szekerek mindennap 9 órakor mentek ki. - Azt mondtam Kandi Jánosnak: "Nesze János, itt van minden, amit az én feleségem hozott. Csinálj vele. amit akarsz. Én holnap reggel elmegyek. Megszököm. ,r "Nem - azt mondja - add oda a többieknek. " "Nem lehet, mondom - mert ha már ketten tudnak róla, elkotyogják. " Átadtam neki mindenfélét, amim volt ott benn, ágy­nemű, meg még ruhám is. Egy borotva maradt a zsebemben. Egy öltöny fe­kete ruhám volt bent, és egy öltöny csukaszürke, amit a vasútnál, szolgálat­ba adtak. A fekete ruhámat alul vettem fel a nevezett napon. Reggel mi 7 órakor men­tünk le az udvarra dolgozni. 9 órakor Kandi is lejött oda. Én is lent fürészeltem a fát egy nagyatádi, ven­déglőssel (ha jól emlékszem Nagy József volt a neve) és egy "Gyura bácsi" volt még ott, (a másik nevét nem tudtam). Ezeknek mondtam: "Nézzétek elv­társak, én 9 órakor kilógok innen. " Azt mondják: ez lehetetlen, ne beszéljek ilyet. Akkor megmondtam nekik, hogyan akarok megszökni. Ahogy volt az istálló, annak a sarkában volt egy 3 méteres gitteres ablak, a földtől másfél méter magasan. Mellette volt egy fal, 5 és fél méter magas. Azon cserepek voltak, hogy a viz lefolyhasson ott, mint ahogy az az állami épületek falán szokott lenni. Mikor kinyitották a kaput (hogy az ökrösszekere­ket kiengedjék) a 3 őr, akik a gazdasági udvarban voltak, odamentek, vigyáz­va arra, hogy más fogoly ki ne tudjon menni az ügyészségi udvaron keresz­tül, csak azok, - mintegy 25-30 fogoly, - akik hozzájuk be vannak osztva, a­kik kinn a földeken dolgoznak. - Tehát, mikor kinyitották a kaput, arra szá­míthattam, hogy nekem öt perc időm van: mig két kocsi az ökrökkel kimegy, meg kimennek a foglyok, meg az őr becsukja a nagy kaput. Ez nekem elég volt. Mikor megindultak az ökrök arra felé, fogtam a poharam, elmentem vele abba a behajlásba, ahol a vizcsap volt. (Ott ittak a foglyok, akik bent a gazdasági udvarban dolgoztak. Tehát gyanútlanul mentem. Még hogyha őr mellett mentem volna el, akkor is gyanútlan volt a dolog. ) Fogtam a poharat, vizet eresztettem bele, de nem ittam meg, kiöntöttem. Kandi adta a jelt, meg az a Gyura bácsi, meg a nagyatádi ember: "Lehet. " 167 cm magas vol­tam. Odamentem, bevertem az ajtót, ablakokat, utána a fölötte lévő ablako­kat. (Amolyan gitter-vasakba voltak betéve az ablakok. ) 25 éves voltam, jó

Next

/
Oldalképek
Tartalom