Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1968. (Pécs, 1968)

DOKUMENTUMOK - Lefkovics Ernő visszaemlékezése: A munkásmozgalom Baranyában a szerb megszállás 13 hónapja alatt. 1918-1921. (Közli: Szabados Mihályné)

Egy alkalommal egy gyanús embert hallgattak ki, aki azonban az őrizet el­lenére megszökött és a bécsi rendőrségen besúgott jó néhány elvtársat, köz­tük engem is. Tudtam mit jelent ez, újból menni, menekülni kellett. Vörös László és én Landler Jenőtől azt az utasitást kaptuk, hogy a megszállt Baranyába jöjjünk vissza, Hörömpő és Köblös Romániába voltak, akiket Cseh­szlovákiába irányítottak. Landler elvtárs szavaira még most is emlékszem "Csináld azt, amit azelőtt csináltál !" (sejtszervezés)"Ez ideiglenes megbizás, majd meglátod, azután hogy lesz." Megbizott azzal, hogy a Pécsett működő Matusán Bélával vegyem fel a kap­csolatot és működjünk együtt. 1920. végén értem Pécsre, Vörös László pedig Mohácsra. Matusánnal mindvé­gig harmonikusan együttműködtünk, ő a vidéki szervező titkár volt, az én te­rületem Pécs volt. Vörös László Mohácson szervezett meg egy lelkes csopor­tot, 1920. februárjában a Pécsi Szoc. Dem. Párt szocialista párttá alakult át és csatlakozott a III. Internacionáléhoz. A pártban a Pécsett dolgozó kommunis­ták munkája nyomán bekövetkezett minőségi változást fejezte ki a névváltozta­tás. Az Internacionálé feltételeivel megegyezően helyesnek tartottuk, hogy a kommunista sejtek ne olvadjanak be a pártba. Ennek több észszerű indoka volt, a bécsi KMP-nak voltak olyan utasitásai, megbizásai, amelynek végre­hajtása a legnagyobb tffitóktartást követelte. Ilyen feladat volt a magyarországi kommunisták sajtóval ellátása, futárok utján. Másik komoly indoka volt, hogy itt mégis egy imperialista hatalom megszállása alatt voltunk, amely akkor tesz pontot a demokratikus folyamat végére, amikor érdekei ezt megkívánják és sejtjeinket ezzel a konspirációval megvédhetjük. Ezenkivül komoly súllyal indokolta titkos szervezeteink megtartását, hogy ha mégis a békeszerződés értelmében a szerbek kivonulnak, a Kommunista Párt magját épségben megóv­juk. Pécsről rendszeresen küldtünk megbízásokkal elvtársakat Magyarországra, ez­zel kapcsolatban az én feladatom a konspirációs felkészítés volt. Igy kerül­tem meleg baráti kapcsolatba Csorba Máriával, Reiter Lajossal, Rákosi Má­riával és még sok elvtárssal. Közben szerveztük a pártot és párhuzamosan a sejteket, főleg a bányatelepe­ken. Az 1918-1919-ben létrejött sejtek már gyakorlottan dolgoztak legálisan a pártban, a taktikai kérdéseket pedig külön illegálisan beszélték meg. Egyik fo törekvésünk az volt, hogy a közigazgatásba, rendőrségre bejuttassuk elv­társainkat. Amikor a városháza személyi állományát átszervezték, sikerült odajuttatni Bodnár Zsigmond kérésére a rendőrségre Pap fogalmazót és Kein­rath József kapitányt, Bein Ferencet és Berki Györgyöt. Ldî x A Komm. Internac ionáléba való felvétel feltételei. Lenin Müvei, Szikra 1951. 202 és köv. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom