Emlékszám Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére - Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 11-12. évfolyam (1998-1999)

Ódor Imre: Az első népképviseleti országgyűlés baranyai követei

ÓDOR IMRE AZ ELSŐ NÉPKÉPVISELETI ORSZÁGGYŰLÉS BARANYAI KÖVETEI 1848 tavaszának forradalmai néhány hét alatt megdöntötték a Szent Szövetség uralta Európa konzervatív kormányait. Az utolsó magyar rendi országgyűlés radikalizálódott képviselői Kossuth Lajos indítványára és vezetésével a reformkori polgári-nemzeti program egészének azonnali elfogadását követelték. A kormányköröket mindazonáltal a bécsi és a március 15-i pesti forradalom kényszerítette arra, hogy beleegyezzenek az engedmények megadásába. A független és felelős Magyar Minisztérium (melyben helyet kaptak a reformkor legkiválóbb államférfiai, mint Széchenyi, Kossuth, Batthyány, Deák) felszámolta Magyarországon a feudalizmus sok évszázados rendszerét és nemzeti önrendelkezést biztosító polgári alkotmányosságot léptetett életbe. Kivételes jelentőséggel bírt, hogy a forradalmi átalakulás törvényes formák között, országgyűlési törvényalkotás révén, uralkodói szentesítéssel ment végbe. A leendő országgyűlés szervezetét és működését az 1848. évi IV. és V. tc-ek határozták meg. E törvénycikkekben a hagyománytisztelet és az újítás igénye természetszerűleg voltjelen. A kétkamarás rendszer megtartása mellett a helyszín - az időközben tényleges „országközponttá" váló - Pest lett. Az országgyűlési követek népképviselet alapján történő választását szabályozva a törvény előírta, hogy „a politikai jogélvezetet azoktól, kik annak eddigi gyakorlatában voltak elvenni nem lehet". (Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a megyék kétségtelen - akár birtok nélküli - nemesei, továbbá a kiváltságolt kerületek, valamint a szabad királyi városok polgárai számára továbbra is biztosított volt a voksolási jog). A népképviselet elve ugyanakkor elsősorban azt jelentette, hogy minden 20 éven felüli nem nemes férfi is választójogot kapott, amennyiben egzisztenciája biztosított volt. Ennek szellemében aktív választók lettek, akik a szabad királyi városokban vagy rendezett tanácsú községekben 300 pengőforint értékű házat vagy földet bírtak, valamint ha kézművesként, gyárosként önálló műhelyük és legalább egy segédjük, illetve a kereskedőknek saját boltjuk volt. A többi mezővárosokban és falvakban élő népesség is választópolgárrá lett, amennyiben legalább 1/4 teleknyi birtokkal, illetve 100 pengőforint - kimutatható - évi jövedelemmel rendelkezett.