Emlékszám Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére - Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 11-12. évfolyam (1998-1999)

Pordán Ildikó: A törökországi emigráció és „hétköznapjai" László Károly és Perczel Miklós naplóiban

AZ EMIGRÁNS SORS LÉLEKTANI VÁZLATA Az emigráció néhány lélektani jellegzetességét kíséreljük megfogalmazni, először az emigráció fogalmát: „Az emigráció tehát olyan hatalomra törő egyének vagy csoportok összessége, akik (egy időre) kiszorultak a hatalom gyakorlásából, s annak visszaszerzésére külföldön szervezkednek. A csoportosulás összetartó ereje a közös cél, mondhatjuk úgy is, a közös eszme. Ugyanakkor ez a legfőbb bomlasztó is. ...bomlasztója pedig a különféle eszközökbe vetett hit, melyekkel ezt a célt el lehet, vagy el akarják érni."

2 Talán kikerülhetjük az általánosítások vétkét, amikor megpróbáljuk megfogalmazni, hogy milyen ember is az emigráns. Először is mivel hazáján kívül él, állandó létbizonytalanság gyötri, ebből ered folytonos túlérzékenysége, hiszen úgy érezheti, hogy sorsa különösen szerencsétlen, hiszen többnyire nem önszántából hagyta el hazáját. Ez az 1848^9-es emigránsokra különösen érvényes. Gyakran csak sorstársait tartja megfelelő társnak, de ebből nagy csalódások következhetnek, hiszen nagyon különböző emberek kerülhetnek így egymással szoros kapcsolatba. Végtelen kiszolgáltatottságuk és egymásra utaltságuk következtében nem adatik meg a mérlegelés lehetősége, otthoni körülmények között nem biztos, hogy egymást választotta volna az a két ember, aki ebben a különleges léthelyzetben, mintegy sajátos rokoni kapcsolatban, egymás felé kell, hogy forduljon. Az emigráns külföldön él, de minden szál hazájához kapcsolja, amelyet még így is meg akar menteni, az otthon képe azonban, bár próbál róla információkat szerezni, egyre inkább fantomizálódik. Számára már csak az a haza létezik, amelyet elhagyott, és amely megfelel az általa kialakított képnek, jelen esetben talán legfontosabb jellemzője, hogy független Ausztriától. Az egyéni élettörténet kibogozhatatlanul összefonódik a történelemmel, a történelmi válságok felerősítik az amúgy is meglévő személyes válságokat és az identitáskeresés válik az emigráns talán legfontosabb feladatává. Minden társadalomban léteznek modellszerű identitásminták, amelyek közül az egyes ember választhat, de mit tesz ha abban a közösségben nem találja meg a neki megfelelőt, mivel számára ez a társadalom idegen? Az adott társadalom által kínált kulturális minták annak tagjai számára magától értetődőek, de az idegen mindent megkérdőjelez. Az adott kulturális mintát le kell fordítania az általa elhagyott csoport modelljére, feltéve ha ez egyáltalán lehetséges. Az idegenek hozzáállását az objektivitás, sőt a kétes lojalitás jellemezheti, főleg amennyiben a hozott kulturális mintákat nem tudja felcserélni az újakra. 2 Albert, 23. Erre vonatkozóan lásd még: Pataki és Schütz munkáit!