Emlékszám Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére - Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 11-12. évfolyam (1998-1999)
Márfi Attila: Színjátszás Pécsett 1848-1849-ben
Wagner és Csernits társulatának német nyelvű színlapja 1849 novemberében igazi neve Sommer Mária, s pécsi illetőségű. Eredetei foglalkozása pedig színésznő, s elfogattatása előtt, már három esztendeje, hogy különböző vándortársulatokkal járta az országot. De, mint színésznő a Nyári Mária nevet használta a forradalom kitörése óta. Édesapja pedig az a Sommer Márton, aki már több, mint 20 éve a város polgára, s mint gombkötőmester tevékenykedett. 24 Az a tény viszont, hogy az ifjú színésznő álnevet használt, sőt tiszti rendfokozata is volt, nem érdekelte a nyomozó hatóságokat. Hiszen papírjait rendben találták, valószínű, hogy inkább arra gyanakodtak, hogy az előállított „álruhás hadnagy" esetleg titkos feladattal megbízva nem hagyta el az országot. Ezért minél előbb szerettek volna megszabadulni a nem kívánatos személytől, s egy hölgyön különben sem kívántak „példát statuálni". Inkább annak megerősítését várták, hogy Sommer Mária valóban az-e akinek vallja magát; pécsi illetőségű-e, s családi körében tudnak-e kettős szerepvállalása' 25 * ról? Az 1850. februárjában felvett tanúvallomás igazolta a vizsgálati fogságban tartott ifjú színésznő állításait, melyet édesapja feleletei alapján szövegezett meg Nagy Imre helyettes főkapitány: 24 BML. Pvt. ir. 20./1850. 25 Uo.