Emlékszám Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére - Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 11-12. évfolyam (1998-1999)

Márfi Attila: Színjátszás Pécsett 1848-1849-ben

tei. A magyar színjátszók élükre álltak a nemzeti nyelv és kultúra fejlődését, értékteremtését szolgáló hazafias mozgalomnak, melynek városunkban is egyre szélesebb polgári réteg vált támogatójává. A német és a magyar vándorszínészek együttélése olykor nem nélkülözhette a komoly konfliktusokat, a napokig tartó és országraszóló skandalumokat sem. Mégsem beszélhetünk a két nemzetet képviselő színészek kibékíthetetlen ellentéteiről. Sőt, ellenkezőleg. Ugyanis szinte törvényszerű, hogy a reformkorban jelentkező társadalmi pezsgés néha ilyen szélsőséges események kirobbantója volt. Aminek a valóságos alapja nem a német és a magyar színészek, s az általuk képviselt szellemi értékek ellentéte volt, hanem a korabeli politikai szembenállások sajátságos megnyilvánulásait követhetjük végig az egykori teátrumokban.

4 Ebben a hatalmi versengésben a vármegye, a szabad királyi város és a helyi klérus érdekcsoportjai csaptak össze időnként. A magyar színjátszásra a kezdetekben óhatatlanul is nagy hatással, befolyással volt a német színészet: repertoárjukon a német társulatok által sikerre vitt műveket szerepeltették, megjelenésükben és színpadtechnikájukban is irányadó volt a fejlettebb német színikultúra. A nemzeti színészet megerősödésével azonban a két nemzet színjátszásának kulturális kölcsönhatását is megfigyelhetjük a reformkor utolsó éveiben. Ha adódtak is feszültségek a rivális színésztársaságok között, ezek elsősorban egzisztenciális okokra vezethetők vissza. Hiszen a sokáig egyeduralkodó német vándortársulatoknak, akik egymást közt is vetekedtek a játszási lehetőségért, meg kellett osztozniuk a magyar színésztruppokkal is a vékonyrétegű publikum kegyeit keresve. S az egy városban kétnyelven játszó színjátszók vetélkedéséből csak az kerülhetett ki győztesen, aki színvonalas produktummal tudott előrukkolni. S mihelyt ez az állapot beállt, már a művészeti és értékközvetítő szempontok döntöttek a két nemzet színészei között.

5 A színjátszás azon túl, hogy művészeti, kulturális élményekhez juttatta a polgárosodó város lakosait, lényegesen többet is jelentett ennél: Az ide eljutó, s az ország különböző régióiból érkező vándortársulatok jelentették azt az összeköttetést, azt a láthatatlan köldökzsinórt, amelyen a reformeszmék, politikai áramlatok, s új életérzések juthattak el. Ezért az ország nagyobb városaiban felépült teátrumok voltak sokáig azok a fórumok, ahol ezek az értékek „megszólalhattak". S a reformkor utolsó éveiben különösen fontossá vált azon politikai csoportosulások, érdekcsoportok számára, akik városunkban vezető szerepet vittek, hogy a színészet nyújtotta mozgósító szellemet a maguk céljaira felhasználják. 4 Márfi 1998. 132. 5 Márfi \995. 454.