Emlékszám Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére - Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 11-12. évfolyam (1998-1999)

Bona Gábor: Az 1848-as honvédsereg Baranya megyei származású tisztjei

nok kifejezés többnyire vármegyei tisztségviselőket, uradalmi gazdatiszteket, s más hasonló „jogállású" személyeket takar. A Baranya megyei honvédtisztek jól reprezentálják a megye soknemzetiségű összetételét. Hiszen számos német és délszláv nemzetiségűre következtethetünk - legalább is a nevek hangzása alapján. Sajátos, Baranya megyére jellemző, hogy e tisztek között kevesebb volt a nemesi származású, mint átlagosan. Ami persze nem jelenti azt, hogy a megyebeli „törzsökös nemesi famíliák" nem képviseltették volna magukat a tisztikarban. Azzal állt összefüggésben, hogy Baranyában a nemesség számaránya az országos átlag alatt volt. A honvéd tisztikar Baranya megyei tagjai többnyire jól megálltak helyüket a szabadságharcban. A teljesség és kiemelés igénye nélkül is meg kell említenünk Gózon Lajost, a szabadságharc kiemelkedő bátorságú tisztjét, Bozó Manó alezredest, a körültekintő dandárparancsnokot, vagy Böhm Vilmost, az erdélyi hadsereg - egy ideig volt - tüzérparancsnokát. S szólnunk kell Ballá Endréről a hónáért aggódó, s azért a halálos veszélyt is vállaló, hazaszökő császári közhuszárról, a százada élén hősi halált halt Jeszenszky Gyula huszárszázadosról. Az elkötelezettek buzgalmát bizonyítja az is, hogy az Eszék feladásakor feloszlott 36. és 51. honvédzászlóalj tisztjeinek többsége nem otthonába tért, hanem Debrecenben ismét szolgálatra jelentkezett a hadügyminisztériumnál. A szabadságharc utáni megtorlás a honvédsereg tisztikarának általános sorsát tükrözte. Közülük a volt császári-királyi tisztek hadbíróság elé kerültek, mely őket többnyire súlyos börtönbüntetésre ítélte. (Kivégzett Baranya megyei születésű honvédtiszt nem volt, a börtönben elhunyt Csatáry őrnagyot mégis a szabadságharc mártírjának tekintheti a megye.) A többség számára a büntetés a császári hadseregbe való besorozás lett. (Több esetben volt honvédtisztek önként álltak be a hadseregbe - mint például a Barthell testvérek -, mert ezzel megszabadulhattak a polgári hatóságok állandó zaklatásaitól.) De volt olyan is közöttük, aki az önkényuralom alatt hivatalt vállalt (Koszits Szilárd). Sorsukban a kiegyezés hozott változást. Ettől kezdve már a „minden el van felejtve" politikája működött. Börtönt szenvedett, besorozott egykori '48-asok lehettek az 1869-ben felállított magyar királyi honvédség tisztjei, 1867-et követően Baranya megye közelében politikai, és társadalmi életében is jó ideig fontos szerepet játszottak az 1848/49-ben jurátus ifjúként indult honvédtisztek. Minden azért nem lett elfelejtve. E tisztek többnyire őrizték és ápolták 1848/1849 hagyományát, nemcsak elveikben, de konkrétan is: hiszen neveik